Az Üzenetet, amit rólunk akarnak átadni – mégpedig nekünk. A mostani
seregszemle mottója a boldogság volt, amit a költőtől kölcsönzött „Hol a
boldogság mostanában?” felvetéssel fűszereztek. Persze okkal lehetett sejteni,
hogy e kérdő mondat a lehetőségek tárháza lesz, az anyagi javakra utalástól a
„máshol, nem itt” típusú dolgozatokig, meg az élveteg sex–drugs–rock&roll
megközelítésig – emlékezik az egyik zsűritag, a művészettörténész-műkritikus
Mélyi József. Mégis, a munkák zöme a kis jóérzésekről, apró örömökről,
morzsányi kellemességekről szól, igaz, a szokásos fanyar-ironikus, helyenként
obszcén formában. A szexualitás némely versenyműnél durván nyílt, többeknél
jelképekbe csomagolt „boldogságfaktorként” tárul a néző elé. A „Nőkszava”
kategóriában győztes Minden más című plakát például olyan pálcikaemberpárokkal
győzköd minket vélt előítéleteinkkel szemben, melyeknek másodlagos nemi jegyeit
minden variációban összekeverték. És itt vannak az Arc-műfaj szokásosai: az
ismert márkanevek betűit használó, azok kifacsart logójával üzenő
meghökkentések, köztük az ismert világhálós kereső színes betűi a
boldogságkeresővé átalakítva, vagy maga az eredmény, mely a boldogság kulcsszóra
nulla találatot jelöl meg. A munkák nagy része nem állít ily keményet.
Legtöbbször e főnév tartalma nem üres halmaz, inkább a delírium és a káosz
elemei töltik ki, mintha egy-egy Sziget fesztiválos átéléseibe látnánk bele.
Vannak azért egyszerű, régi családi fotók is, jelezve, mondjuk egy hóember
társaságában, hogy „azért voltak jó pillanataink is”. Máshol boldog pecások
állítják, hogy „Hal a boldogság”, vagy épp ellentétekkel játszik a szerző, hisz
egy szürke, tömött metrókocsi totálképét ugyan lehetne-e „Boldogságvagon”-ként
értelmezni? Két igazán eltalált korrajzot viszont hadd említsünk. Telitalálat a
kiállítás saját reklámja, a gyűrött arcú, ballonos stoppos, kezében a Boldogság
úticélú papírtáblával, és nagyon ütős a már üres, kicsit csokimázas tányér képe
az abroszon, alant a „Hol a boldogság?” kérdésére adott válasz: „Már bennem.”
Egy fogyasztásnak élő nemzedék, sőt egy, csak a láthatókba kapaszkodó egész
régió „üzenőfüzete” is ez a csendélet. Nem véletlen kapta a fődíjat.
2008. 09. 05. (XII/36)
