Az ősi település mindig is tudatosan alakította ki magáról a „vizek városa”
képet. Az Öreg-Körösön szökőkutak sora szórja a vízsugarakat, a városban
tizenkét látványos szökőkútrendszer üdíti a szemet és a levegőt, és persze van
vízitaxi, illetve csónakot is lehet bérelni. A szökőkutakat amúgy vízi
játékokkal, fény- és hangjátékokkal bővítették ki nemrég, és a régi vár
környékén is óriási fejlesztésekbe fogott a város. A vár körül a középkori
palánkvárrendszert és a vizesárokrendszert láthatják eredeti állapotában az ide
látogatók. Az egyedülálló síkvidéki téglavár rekonstrukciója nyomán szembetűnik
a víz, a palánk és a tégla védelmi rendszerének hármas együttese, amely valaha
bevehetetlen erődítményt alkotott.
Gyulát közel ötven éve tartják nyilván fürdővárosként, neves gyógyhelyként, a
Várfürdő híres gyógyvizei egész Európából vonzzák a vendégeket a nemzetközi
üdülőhelyre. A fürdő 72 fokos, 2005 méter mélyről feltörő vize szinte minden
betegségre gyógyír – mondják a helybeli öregek, és a mára már őshonos egykori
NDK-turisták.
A termálkút áldott hatása mellett nagyon fontos, hogy a város meghitt hangulata,
a látnivalók az ember lelke számára is felüdülést jelentenek, s így fokozzák a
kezelés eredményességét.
A teljesen újjáépített Várfürdő a Dél-Alföld legújabb, legmodernebb, európai
színvonalú strand- és gyógyfürdője lett, ahol minden korosztály számára
tökéletes szórakozást nyújtanak az élménymedencék, a gyermek-víziparadicsom,
pezsgő- és hullámmedence, valamint az óriás- és kamikáze- csúszdák.
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »