hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hétvégén légiparádé lesz Kecskeméten

2007. 08. 15.
Egyre nagyobb tömegeket mozgat meg az immár hagyománnyá váló Nemzetközi Repülőnap és Hadtechnikai Bemutató, melyet idén is Kecskeméten rendeznek meg a Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison augusztus 11–12-én. A kétszázezres tömeg tekintetét húsz ország pilótái tartják majd órákig az égben.

A Holland Királyi Légierő például olyan helikopterrel érkezik hazánkba,
amelyet a nagyközönség igen ritkán láthat a leterhelt nemzetközi katonai
szerepvállalások miatt. A görög légierő pedig egy speciális festésű,
tigrismintás gépet repít Magyarországra. De itt lesz az AWACS is, amely a NATO
légi előrejelző és irányítórendszerének egyik legfontosabb eszköze, és amelyen
magyar tisztek is szolgálnak. A repülőnapok legnépszerűbb látványosságai mindig
a kötelékrepülések, amelynek alkalmával több (esetenként tíz-tizenkét) gép repül
együtt. Idén öt különböző formáció bemutatóját láthatja majd a közönség. Újra
itt lesz a nyolc Alphajet géppel repülő Patrouille de France, és a szintén nyolc
gépből álló török Turkish Stars kötelék. Első alkalommal repülnek Magyarországon
a svájci Patrouille de Suisse és a horvát Krila Oluje–Wings of Storm kötelékek,
valamint a dán Baby Blue nevű formáció. A Magyar Honvédség a MiG–29-es és Gripen
vadászrepülőgépeket, az L–39-es és JAK–52-es kiképző- és oktatógépeket, és a
Mi–24-es harci és a Mi–17-es, Mi–8-as szállítóhelikoptereket is felvonultatja a
bemutatón.

Az idei repülőnapról sem hiányozhat a hazai repülés jelenlegi két nagyja,
Besenyei Péter műrepülő világbajnok és Veres Zoltán műrepülő Európa-bajnok. A
parádé egyik érdekessége a Palik László és Bochkor Gábor által irányított
járművek nem mindennapi versenye, ahol egy Forma–1-es versenyautó és egy
vadászrepülőgép gyorsaságát mérik össze.

A kapunyitás mindkét napon 7 óra 30-kor, a kapuzárás pedig 18 órakor lesz. A
belépők árai nem emelkedtek a két évvel ezelőtti jegyárakhoz képest, vagyis
augusztus 10-ig elővételben a felnőtteknek 3500 forintba, a gyerekeknek pedig
1500 forintba kerülnek a napi jegyek. Akik nem tudnák a belépőjüket megváltani
augusztus 10-ig, azoknak a helyszínen felállított jegyárusoknál, valamint az
ország különböző pontjain hétvégén is nyitva tartó lottóárusító termináloknál
lesz lehetőségük jegyet váltani kicsit drágábban: a felnőtteknek 4000, a
gyerekeknek pedig 2000 forintba fog kerülni a belépő. A légi programok mellett
földi szórakozásról is gondoskodnak a szervezők. Gyönyörködhetünk a
gépcsodákban, a színpadon pedig 11-én Völgyi Zsuzsi, 12-én az Állami Népi
Együttes produkciója lesz látható 17 órától. (x)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!