Félbevágjuk a paradicsomokat, és elhelyezzük őket egy tűzálló tálon, amit
kibélelhetünk előtte alufóliával.
Felaprózzuk a fokhagymát, újhagymát, bazsalikomot, petrezselymet, és az egészet
beleöntjük egy keverőtálba.
Hozzáteszünk kb. 2 evőkanál olívaolajat és ugyanennyi morzsát. A cél az, hogy a
keverék egy könnyű masszává álljon össze. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.
A keverékből tegyünk a paradicsomok tetejére, locsoljuk meg őket kevés
olívaolajjal, esetleg öntsünk kevés vizet is alájuk.
Melegítsük elő a sütőt 180 fokosra, és süssük benne a paradicsomokat 10-15
percig.
Az eredmény rögtön és sokféleképp fogyasztható: egyesek tükörtojással, mások
fetával és pirítóssal párosítják. Egyúttal sültek, halak kiváló körete is. (M.
R.)
Ügynökök osztották meg az 56-os bajtársakat
Interjú Fónay Jenővel, a Pofosz alapító elnökével »
1956: a magyar menekülteket védő diplomata rejtélyes halála
Povl Bang-Jensen története »
„A Sátán újra a Földön lakik, és számos emberi testet öltött magára”
Németh Sándor beszéde az október 7-e utáni Izrael melletti szolidaritási tüntetésen »