hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Rázós játékok Ázsiából

2005. 09. 27.
Életveszélyes ázsiai játékok keringenek a gyerekek között mostanság. Amikor betiltanak egyet, mindig jön egy újabb változat. Példa erre a sokkoló toll is, ami egy gomb benyomásával 800 voltot bocsát ki, és szívbetegekre, gyerekekre nézve akár halálos is lehet. Nem lehet tudni, hol árulták/árulják, és milyen nagyságrendben jött be. A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség szúrópróbaszerűen megvizsgálta, és elájultak. Elvileg szeptembertől nem lehet árulni.

Ha ez nem lenne elég, létezik sokkoló rágógumi is. A maximum 180 volt energiát – a sokkoló tollhoz hasonlóan – egy elem generálja. E mellett elektromos öngyújtó vagy elektromos mobil is megfordult a piacon, amelyeknek használói 700 volt körüli impulzusélményben részesülnek. Minél gyakrabban kapcsolgatjuk a gombot, annál több feszültség érhet bennünket, ha a való élet nem adott volna eleget. Kathi Attila, a Budapesti Fogyasztóvédelmi Felügyelet Tájékoztatási Főosztályának vezetője kérdésünkre elmondta: előfordul, hogy némely kereskedő nem értesül a tilalomról. 

A karácsonyi időszakban például rendre találnak olyan terméket, amit az elmúlt évben kitiltottak. Például egy korábban már betiltott terméket kreatívan újracsomagoltak, vagy más márkanéven hoztak forgalomba. A sokkoló toll esetében "szerencséjük" volt, ugyanis a pest megyei bizottság egy hétköznapi ellenőrzés során egy kínai üzletben véletlenül bukkant rá az ismeretlen importőr által forgalmazott golyóstollra. A laborban megvizsgálták, majd letiltották, ugyanis a toll nagyon erős áramütése az egyszer? izomrángástól a tényleges szívmegállásig bármit kiválthat. A hatás fokozható, ha két kézzel vagy vizes kézzel fogjuk. A "shock your friends" néven hirhedtté vált "penna", akárcsak a zömében távol-keleti termékek gyorsan szétszóródnak az országban, ezért nehezebb a visszagyűjtés. A játékgyártók mindig tudnak meglepetést okozni, emiatt gyakran kell intenzív biztonsági ellenőrzéseket végezni, különösen a műszaki termékek és a játékok területén – mondja a szakértő.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!