Jelenet az előadásból, a képen Fekete Ernő. A darab igazi kikapcsolódást ígér Fotó: Kamra
Nem nagy közönség, alkalmanként alig száz néző előtt fut a darab, kik egymással szemközt ülnek, mint az angol alsóház zöld pamlagjain az urak. A villanásokból, ráérzésekből "összevágott" élő klipsorozat olyan, mint egy reklám. Vagyis annak görbetükre. Mert kirúgott menedzserek ülnek közénk megtépett állapotban. Volt ugyan pár nyerő évük, belecsaptak a lecsóba, a siker íze pedig leparkolt szájpadlásukon. Valami multi ölében pótlékokkal havi másfél mila körül pörögtek. Pénzük belépő. Létük eszköze, tudattágító drog. És most vége. A színpadi (tán nem is kitalált) cég újragenerálozza őket. Kibeszélik a stresszt, sírnak és ordítanak – az egyre ismertebb Szabó Győző itteni magánszáma rendkívüli. Aztán szituációs gyakorlatokkal, járás és arcizompróbával felépítik "újrasikeres" dizájnjukat. A crash-tréning után minden ismétlődhet: "a biznisz harc, a piac csatatér; az utókor nem a tisztességes, hanem a nyereséges vállalatokra emlékszik" és hasonlók.
S hogy miért az ő világuk cikiztetik? Egy válasz a lehetségesek közül. Ha egy korról-korra haladó stratégiai játékban a jelen időre kattintanánk, talán a manager karaktere lenne a kulcsfigura. Alaptípus ő, mint középkorban a lovag, s a vasmunkás a Sztálin-barokk képein. A játékban feltöltenénk bónuszpontokkal, ezüstszín öltönyére klikkelve welnessre küldhetnénk meg csoport-tréningre. És akkor mindent meghódítana nekünk. Amíg bírja életerővel.
Jegyek a pénztárban, év végéig még hatszor.
(Urs Widmer: Top Dogs. Katona József Színház, Kamra. Rendező: Bagossy László)
2002. 11. 22. (VI/47)
