hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nagyok kicsiben
Tévénéző

2002. 10. 27.
Szép és jó a Minimax, a gyerek- és szülőbarát csatorna, amely ontja magából a magyar televízió archívumából származó, többnyire ártalmatlan gyerekfilmeket. És ha már ismerősek a filmek, a gyerek is nyugodtan megy a dolga után, s felejti ott szülőjét a képernyő előtt, aki látta már vagy ezerszer a csehszlovák, lengyel vagy magyar klasszisokat, Lolkát és Bolkát, Vukot és Mekk Eleket, szegény embert magyar népmeséstül, varázsceruzástul, cicavízióstul, fazekastul. Igazi filmmúzeum, amit lát. Kétségtelenül jobb ez, mint a Cartoon Network fedőnev? horrorcsatorna, melyből fél óra az edzettebb felnőtteknek is komoly megterhelés. 

Egyedül a reklám az – mi lehetne más –, ami kizökkent az édes nosztalgiázásból: nono, azért nem a hetvenes években vagyunk! Az erkölcsi tanmesékbe is beillő történetek között szembesülhetünk egy mosóporreklámmal, melytől a tízéves kisfiú trikója olyan kék és olyan illatos, hogy menten utána fordulnak a kislányok. Vagy megbarátkozhatunk egy csokikrémmel: a nyolcévesforma kisfiú, miután nagyanyja féltő gonddal feltette őt a buszra és felcipzározta kabátját – "Vigyázz magadra, kisfiam!" –, kikerülve a látószögből boldogan nekivetkőzik, haját összeborzolja, beveti magát a lányok közé, és szétosztja a csokikrémet. Betört hát a reklámipar, a normává szelídült engedetlenség. A nagyi kísérőleveléből megtudhatjuk: ettől a finomságtól lesz jó ez a nap. Valószínűleg a mesék és a reklámok közti kontraszt élezi ki annyira a sokszor merőben különböző üzeneteket, hogy csak reménykedhetünk: a gyerek a mesékre lesz vevő. 

Vagy miránk, mert ezt se nézzük. (M. R.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!