hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Karban tartó váll alatt
Nagy Szabolcs szkanderversenyző

2002. 10. 21.
A szkander, ez a nem mindennapi szabadidősport, több száz évvel ezelőtt született az ír kikötők ivóiban, ahol elterjedt szokássá vált, hogy a nézeteltérésbe keveredett legények az asztalra könyökölve igyekeztek eldönteni vitáikat. Aztán az idők során lassan sportággá nőtte ki magát: ma már van világszövetség, profi versenyek, világ- és Európa-bajnokságok, sőt tizenegy éve hazánk is büszkélkedhet Szkander Szövetséggel. Nagy Szabolcs, az Országos Szkander Bajnokság szeptemberi fordulóján – 105 kg-os súlycsoportban – jobb kézben bronz, bal kézben ezüst érmet szerzett. A huszonöt éves fiatalember ezt az eredményt egy olyan, korábban sérült kézzel érte el, amelynek meggyógyításáról lemondtak az orvosok.

1994-ben egy súlyos baleset következtében Szabolcs jobb kézfeje olyannyira megsérült, hogy az orvosok el akarták távolítani a hüvelyk- és a mutatóujját. A hüvelykujj nyolc szilánkra törött, a mutatóujj pedig teljesen használhatatlanná vált. Szabolcs mégsem engedett az orvosoknak. Két évi kemény munkájába telt, míg normálisan tudta mozgatni a kezét. Nyolc évvel később pedig dobogós helyezést ért el a profi szkanderesek között.

– Hogyan kezdtél el foglalkozni ezzel a hétköznapinak nem nevezhető sportággal?

– A munkámhoz elengedhetetlen – biztonságvédelmi szakember vagyok –, hogy erőnléti edzéseket végezzek. Edzőtársam, Nagy Miklós több amatőr szkander versenyen is indult már, amelyeket rendre meg is nyert. Azonban Pápán, ahol élünk, csak öt-hat évenként rendeznek versenyeket. Felvetődött, hogy szervezzünk mi egy ilyen megmérettetést. A tárgyi feltételeket könnyen lehetett biztosítani – egy méter magas, 96×67 cm széles asztalok, két könyökpárnával és kapaszkodókkal. Így Szilveszter Kupa néven sort is kerítettünk rá 2001 decemberében, ahová elhívtuk a sportág "krémjét". Itt én minden különösebb felkészülés nélkül a súlycsoportomban a negyedik helyen végeztem. Ezt követően hívtak meg bennünket az Országos Szkander Bajnokság fordulóira, ahol már csak profik versenyezhetnek. 

– Sokan úgy tartják, a szkander az "erős emberek" sportja…

– Pusztán nyers erővel nem lehet mérkőzést nyerni, szükséges a jó technika is. Példaképpen, amikor elkezdtem edzeni, én a 116 kilómmal nem tudtam megmozdítani egy 65 kilós ember kezét. A technikai fortélyok elsajátítása mellett mentálisan is "rá kell készülni" egy-egy versenyre, hiszen sokszor tized másodperceken múlik a győzelem, és egy ideges, feszült ember nem tud koncentrálni. Nekem a leghoszszabb mérkőzésem tíz másodpercig tartott, de volt amikor két-három másodperc alatt eldőlt a meccs. Amikor "összefogok" az ellenféllel, a szemében látom, milyen erőben van. 

– Hogyan készülsz fel egy versenyre?

– A szkanderban az egész test izomzata megterhelés alá kerül. Az alkar, a bicepsz, a mell, a hát, a lábak, a kapaszkodó kéz. Így aztán nincs értelme ráállni egyetlen izomcsoportra, az egész testet meg kell mozgatni. Csigás gépekkel, súlyzókkal azonban nem lehet pótolni az ellenfelet, – egy gépnek nincsenek holtpontjai, különböző csuklófogásai – így én az edzőtársammal gyakorlok. Persze nemcsak a meccsen, a felkészüléskor is vannak holtpontok. Volt amikor annyira fájt mindenünk, hogy a kabátot sem tudtuk felvenni. Ilyenkor néhány napot pihentünk, aztán folytattuk tovább. Az edzésekre azért is szükség van, mert egy versenyen a mérkőzések között nincsenek szünetek, és ha nincs meg a kellő kondíció és rutin, komoly sérüléseket szedhet össze az ember.

– Említetted a Szilveszter Kupát. Pápán ilyen sokan érdeklődnek ez iránt a sport iránt?

– Közel húsz fiatal szeretne foglalkozni a szkanderral. Mivel a profi versenyeken való részvétel feltétele az eredmények mellett az, hogy az illető versenyszer? sportoló legyen, Pápán szkander- egyesület alapításába fogtunk.

– Mi jutott először eszedbe, mikor elérted a jó eredményeket?

– Hálát adtam Istennek, hogy nem hagytam levágni az ujjaimat, és persze örültem, hogy a sok erőfeszítés meghozta a gyümölcsét.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!