Kisvártatva a forgatandó epizód témáját érdeklődném tőle, mire így felel: Szájba lőtte feleségét, mert nem akart gyereket. Elhűlt pillantásomra szerényen jegyzi meg, hogy csak viccelődött volt az imént. A frissen púderozott arcú és bodorított hajú nylonblúzos hölgyek egyre ny?gösebben fészkelődnek az edénykék ülőgarnitúrán. Csakhamar arra is fény derül, hogy a top-secretként őrzött mai téma egyik vendégéért ebben a pillanatban küldtek autót. Kis késés várható, de addig is igyunk az étkezőben egy pohár üdítőt, csak viselkedjünk kulturáltan, hangzik az ukáz. Majd\' másfél órás üresjárat után feltárul a stúdió ajtaja. Egy koordinátor hölgy f? alatt megsúgja, ez egy roppant alacsony költségvetés? produkció. Meg aztán több fiatal statiszta kellene a műsorba, mert van olyan idősebb hölgy, aki már kilencvenszer volt, állandóan úgy ültetik, hogy ne látszódjon a képen. A felvétel kezdete előtt a hangulatfelelős (a tv2 hajdani, sokat vitatott "Leggyengébb láncszem" cím? vetélkedőjének még többet vitatott szövegírója) némi altesti poénkodás után beavat minket a tapsolás csínjába-bínjába, Szabó Pistike sem érezhetné magát különbül az iskolaérettségi vizsgálaton.
Ami ezután következik: pimaszul fiatalon gyermeket vállaló leányanyák, időnként szüleik önigazoló feltárulkozása, miért is jó, hogy úgy alakult a helyzet, ahogyan (persze egyikük sem érzi magát felelősnek csemetéje korai terhességéért). Szem- és fültanúi lehetünk egy heves vérmérsékletű, sokgyermekes roma asszony megesett lányával folytatott pengeváltásának. A többórás kínszenvedés végül megint beigazolja: a kereskedelmi televíziózás nem kultúrmisszió. Ha pedig show, akkor maradjunk inkább a főzőcskés műsoroknál.
2002. 09. 13. (VI/37)
