hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Újból Magyarországon a Klezmatics

1999. 10. 16.
"Hinnünk kell a szavakban, amiket énekelünk!" A gondolat a Klezmatics nev? New York-i zenekar hitvallásának összegzése. A több mint tíz éve létező együttest a szakemberek a világ legnagyszer?bb klezmer zenekarának tartják.

A klezmer zene – mint népi gyökerekkel rendelkező, hagyományápoló m?faj –
egyes helyi közösségekben keletkezett: a Közép-Kelet-Európából mára már eltűnt
gettók, illetve a zsidók által sűrűn lakott települések szolgáltak szülőhelyül
számára. Eredetileg esküvőkön játszott, vidám, örömteli muzsika volt a klezmer,
majd egyre sokoldalúbb lett, miközben magába ötvözte az adott ország folklórzenei
elemeit is. A holocaust azután ezeket a helyi kisközösségeket szinte teljesen felszámolta,
s ezzel egy időben a klezmer is eltűnt Európából.

Amerikában a tér- és időbeli távolság, illetve a korszakváltások ugyan csökkentették
e zene befolyását az ottani zsidó közösségekre, azonban maga a klezmer – mint
zenei stílus és egyben sajátos életfilozófia is – tovább tudott élni.

A New York-i alapítású Klezmatics kezdetben csak egy volt azok közül a zenekarok közül,
akik a klezmer új hullámában tűntek fel. Tradicionális klezmert és jazz combót játszottak.
Folyamatosan tágult a zenei világuk, repertoárjuk ma már gazdagon tartalmazza más népek
zenéjének különböző elemeit, így például bolgár, török, magyar, horvát népzenei
motívumokat is.

A Klezmatics vezető zenészei szóló albumaikon különféle zenei hangzásokkal kísérleteznek.
A hegedűs, Alicia Svigals Fiddle címmel készített egy anyagot, amelyben a klezmer ősi
világának hegedűjátékát dolgozta fel. Lorin Sklamberg énekes és akkordion (régi
billentyűs hangszer) játékos jiddis nyelv? gyermekdalokból készít albumot. A klarinétos
Matt Darriau a Paradox Trióval együtt készített egy műsort, amely sajátos elegyét
nyújtja a balkáni népzenének és a jazznek. A zenekart alapító Frank London egy
filmhez és egy színházi előadáshoz írt zenét, amelyben a haszid zenét avantgárd
szemszögből mutatja be. Legutóbbi albumuk pedig 15 rövid jiddis verset tartalmaz általuk
megzenésítve.

Joggal merül fel a kérdés: hogyan lehet egyszerre tisztelettel és újító szándékkal
nyúlni az ősi tradícióhoz? Az alapító Frank London véleménye szerint ennek titka
abban rejlik, hogy az együttes tagjai hisznek abban a zenében, amit játszanak. Különösen
igaz ez a jiddis nyelv? dalokra, amelyeknél "hinnünk kell a szavakban, amelyeket énekelünk".
Ebben semmi különös nincsen, állítja London, hiszen évezredek óta bárki
felfedezhette a zsidó dalokat és szövegeket, és hihetett bennük. Az együttes
tagjaira különösen inspirálóan hat, hogy a tapasztalatok azt mutatják: amit és
ahogyan játszanak, az olyan fajta zene, amit nagyon sok ember akar hallani.

A Klezmatics együttes koncertjét október 27-én 18 órától a Petőfi Csarnokban
hallhatják az érdeklődők. Vendégként fellép Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos. A
koncert előtt Klezmer és Irodalom címmel ugyanott kávéházi beszélgetésre is sor
kerül.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!