Az óceáni szólóvitorlázásban számomra az a legérdekesebb, hogy bizonyos értelemben teljesen szembemegy a mai korszellemmel. Az emberek többsége menekül az egyedülléttől – márpedig a Földön aligha lehet jobban egyedül az ember máshol, mint az óceánon…
– Egyedül van az ember, de nem magányos – csak egyetlen alkalommal éreztem magam annak, de az sem a vízen volt, hanem egy metropoliszban. Az első föld körüli utunk során néhány hónapot egyedül kellett eltöltenem Sydney-ben: körbevett a tömeg, nyüzsgött a város, de nem volt senkim, akihez szólhattam volna egy jó szót. Szerencsére ez csak egyetlen hétig tartott, utána sikerült munkát találnom, és valamennyire beilleszkednem az ottani életbe.
A vízen vállaltan, céllal vagyok egyedül, van feladatom – ez nagy különbség a magány céltalanságához képest. Annak a magyarázata pedig, hogy miért a szólóteljesítményt választottam, egyszerű: szerettem ugyan csapatban dolgozni, de abban, amiért a leginkább lelkesedtem, nem voltak társaim.
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »
2017. 12.22. (XXI/51-52)
