hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Sztárok mozgatták az Arénát

2012. 12. 06.
13 színpadon több mint 60 fitnesz- és aerobikedző, -oktató irányításával 52-féle óratípusban egyszerre több mint 4000 ember mozgott, tornázott az egészsé­géért múlt vasárnap a Papp László Arénában. Sokan voltak, akik tettek azért, hogy ne csak sportnemzetté, hanem sportoló nemzetté is váljunk.

A fitneszipar legjobbjai jöttek el, és tettek meg mindent azért, hogy a 7. Tesco FittAréna különleges hangulata tudatosítsa minél több emberben, hogy mozgással milyen sokat tehetnek az egészségükért.

Kocsis Árpád, a rendezvény főszervezője csaknem 25 éve foglalkozik tömegsport rendezvényekkel, utcai futóversenyekkel. 22 IBUSZ, illetve Budapest maratont rendezett. A 7. Tesco FittAréna céljáról lapunknak azt mondta, hogy a lakosság jelentős része tespedt, nem mozog eleget, a magyaroknak csupán 9-14 százaléka mozog rendszeresen, ami az uniós átlaghoz (30 százalék) képest is nagyon alacsony, nem beszélve az északi nemzetekről, ahol ez a szám eléri a 60 százalékot. Céljai között szerepel, hogy ne csak a kereskedelmi televíziók szaporodásában érjük el Európát, hanem az egészséges életmód kultúrájában is, ami szükséges része kell hogy legyen életünknek. Évente 35-40 rendezvényt szervez, melyeknek közel 100 ezer résztvevője van. Tudja, hogy még nem vetekszik a New York-i vagy londoni maratonnal, de Közép-Európa legszínvonalasabb rendezvényével hozzájárulhat Zwack Péter életfelfogásának népszerűsítéséhez: „Megszenvedtetem a testemet, mert ha ezt nem teszem, a testem fog megszenvedtetni engemet.”

Reményét fejezte ki, hogy az élsport támogatása után következő lépésként sor kerülhet a tömegsport támogatására is, melyhez sokkal kevesebb forrás is elegendő. Példaként említette Monspart Saci mondását: „Ahhoz, hogy a fotelből felállj, egy fillér sem kell”, vagy hogy „A láb mindig kéznél van”. Ezt szolgálta a vasárnapi fittnap, melyen minden eddiginél többen voltak. Mikor arról kérdeztük, mi motiválja, mi volt a legmaradandóbb emléke, elmondta: számára minden egyes esemény sikernek számít, de néhány évvel ezelőtt az egyik – a SUHANJ! Alapítvánnyal közösen szervezett – maratonversenyen tolószékben ülő mozgássérülteket futók toltak 42 kilométeren keresztül, végig szakadó esőben. A verseny végén érmet akasztott a bőrig ázott, tolószékben ülők nyakába. „Azt a mosolyt, amit az eső áztatott arcukon láthattam, nem felejtem, és ha nehézségek vannak, ez a kép továbblendít” – mondta a főrendező.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!