hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Jeges játékok
Vancouverben indul a XXI. téli olimpia

2010. 02. 13.
A téli olimpiák a nyári játékoknál ugyan kevesebb sportággal, versenyszámmal és indulóval zajlanak, ugyanakkor látványban talán felülmúlják azokat. 1924 és 2006 között 20 téli olimpiát rendeztek. Mivel Árpád apánk nem kívánt hegyet mászni, nekünk innen az alföldről – érthetően – kevesebb érem jutott, de azért jutott.

„Meg vagyok győződve arról, hogy 16 napig varázslatban lesz részünk” – jelentette ki Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke a testület vancouveri ülésén. A lapunk megjelenésével egy időben kezdődő téli olimpiai játékok 82 országból érkező 2500 sportolója a sportvezető szerint világszerte mintegy hárommilliárd tévénézőt vonz majd. A 227 órás közvetítés során valóban különleges élményekben lehet részünk, nagyszerű versenyeken, kiélezett küzdelmeknek lehetünk tanúi. Kevés versenyszámnak van egyértelmű esélyese. Sízésen belül az alpesi versenyek női számaiban – ha létezik abszolút esélyes – Lyndsey Vonn számít annak. Az öt számból háromban is befuthat, főleg a gyors számokban (lesiklás, szuper óriás). Legnagyobb ellenfele a német Maria Riesch lehet. A férfiaknál legnagyobb eséllyel Benjamin Raich szerezhet két torinói aranyához újabbakat, elsősorban mű- és óriás-műlesiklásban. A huszonhárom éves, de már világbajnoki címmel is rendelkező svájci Carlo Janka viszont a gyorsabb számokban számít esélyesnek, ahol a versenyzők 130 km/órás sebességen felül is siklanak, pontosabban repülnek.
Sífutásban Vancouverben 12 aranyat osztanak a sprint távtól (1500 méter) a maratoniig (50 km). A férfiaknál a norvég Petter Northug léphet fel a dobogó tetejére – aki azért messze van honfitársától, Björn Dahlie-tól, aki
8 arany mellett 4 ezüstöt is nyert a kilencvenes években. A hölgyeknél az idén kiemelkedő formát hozó Justina Kowalczyk szerepelhet  legjobban. Síugrásban a 2002-ből már két arannyal rendelkező svájci Simon Ammann és az osztrák Gregor Schlierenzaer között dőlhet el a győztes személye.
Északi összetettben (sífutás, síugrás) a világkupát vezető francia Jason Lamy számít a legesélyesebbnek. Biatlonban 10 aranyérmest hirdetnek. A norvég Ole Einar Björndalen rekordot dönthet! A már kilenc érme
(5 arany, 3 ezüst, 1 bronz ) mellé harminchat évesen továbbiakat is szerezhet.A legfiatalabb olimpiai sportág a síakrobatika és hódeszka, mint látványsport színesítik a játékokat.
Sízésben a magyarok közül Berecz Anna – négy számban szerzett indulási jogot – reménykedhet jó helyezésben. A műkorcsolyázó Sebestyén Júlia negyedik olimpiájára készül. Remek formában van, és remélhetjük, hogy a legjobbak között végez.
Rövidpályás gyorskorcsolyázóinktól várható a legjobb helyezés. Huszár Erika a negyedik, Knoch Viktor az ötödik helyen végzett Torinóban. Tőlük és a váltótól várhatjuk, hogy megmutassák azt, hogy az Alpoktól innen is létezik téli sport.

Érdekességek a téli olimpiák történetéből

1924-ben Chamonix adott otthont az elsô önálló téli olimpiai játékoknak, ahol 14 versenyszámban avattak bajnokot.
A Mount Blanc lábánál rendezett elsô téli játékokon négy hazánkfia is indult. Közöttük volt az karikatúráiról ismert Szepes Béla is.  
1928, St. Moritz (Svájc). Itt nyerte elsô aranyát az akkor
tizenöt éves Sonja Henie. Az enyhe idôjárás miatt a gyorskorcsolyaversenyeken szlalomozni is kellett a zászlóval jelzett gödrök között.
1932, Lake Placid (USA). Az olimpia hôse Eddie Eagen volt, aki az 1920-as nyári olimpián is szerzett aranyérmet, mégpedig ökölvívásban. A négyes bob tagjaként nyert ara-nyat a téli olimpián is. Rotter Emília – dr. Szollás László páros műkorcsolyázásban harmadik helyükkel megszerezték elsô téli olimpia érmünket.
1948, St. Moritz (Svájc). Ezüstérmes lett a műkorcsolyázó Kékessy Andrea – Király Ede páros, és negyedik helyen végzett a gyorskorcsolyázó Pajor Kornél. Figyelmet érdemel Jaroslav Drobny, az ezüstérmes csehszlovák jégkorongcsapat tagja, aki 1951–52-ben a Roland Garroson, 1954-ben pedig Wimbledonban nyert tenisztornát.
1960, Squaw Valley (USA). Elôször volt biatlonverseny: ebben Sajgó Pál a 23. helyen végzett. A síugró Sudár Tamás Tony Curtissel a Life magazin címlapján volt látható.
1972, Sapporo (Japán). A NOB elnöke az osztrák nemzeti hôst, a lesikló Karl Schranzot profinak minôsítette, és kizárta. Tizenhat évvel késôbb ugyanez a testület arannyal ajándékozta meg. A műkorcsolyázó Almássy Zsuzsa az ötödik helyen végzett.
1980, Lake Placid (USA). A Regôczy–Sallay jégtánc kettôstôl a bírók jogos aranyat vettek el, így lettek ezüstérmesek.
1984, Szarajevo (Jugoszlávia). Elôször rendeztek téli olimpiát a „keleti blokkban”. Katerina Witt itt nyert elôször. Biatlon váltónk a 14. helyen végzett.
1994, Lillehammer (Norvégia). Különvált  a téli olimpia
a nyáritól. Hunyady Emese az osztrákoknak nyert aranyat gyorskorcsolyában. Nancy Kerrigant a vetélytárs, Tonya Harding műkorcsolyázónô elverette a férjével, hogy ne tudjon indulni az olimpián.
1998, Nagano (Japán). Hermann Maier itt kapta a Herminátor nevet, mikor két védôhálót átszakítva landolt lesiklásban, majd két olimpiai arannyal vigasztalódott.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!