A komplett kémtörténetekkel előrukkoló szerzők írásai a nemzetközi sportdiplomácia legfelsőbb köreit is érzékenyen érinthetik, újfent nyomatékosítva a tanulságot: kiábrándító lehet benézni a (vas)függöny mögé.
Az elmúlt napokban Oroszországban megjelent könyv szerzői között olyan, az ügyben kompetens személyek találhatóak, mint Vladimir Popov, a szovjet titkosszolgálat, vagyis a KGB egyik korábbi főmunkatársa, Viktor Korcsnoj, az egykori sakkfenomén, valamint Jurij Felstinszkij, elismert történész. A meglepő mű összeállítói elsősorban a hetvenes-nyolcvanas évek legendás szovjet sakkjátszmáinak alantas háttereiről, a KGB sakksportban való kétes közreműködéséről kívántak röpiratozni, a célon azonban mégis sikerült alaposan túllőniük.
A könyv állításait kiegészítve a történet valahol a hatvanas-hetvenes évek derekán kezdődhetett, a félfasiszta (vagy hivatalos nevén: falangista) Franco vezette Spanyolországban. Egy tehetséges úriembernek, bizonyos Juan Antonio Samaranchnak sikerül egyre feljebb és feljebb tornáznia magát a ranglétrán, így előbb Fransisco Franco közvetlen köreibe emelkedik, majd 1967-ben ő lesz a spanyol sportállamtitkár, és a NOB-ban is képviseli már a hispánokat. Nem telik el tíz év sem, s 1974-ben a NOB alelnökévé is megválasztják, s karrierjét az sem zavarja meg, ha éppen karlendítéssel kell éltetnie a „nagy Francót”. (Egy, a közelmúltban nyilvánosságra hozott kép szerint még 1974-ben is így éltették Francót Samaranch és politikus társai.) 1977-ben, Franco halálát követően spanyol nagykövetként Moszkvába küldik, hogy a Szovjetunióval és Mongóliával tartsa a kapcsolatot. Ekkor követi el élete talán legnagyobb baklövését is, amelyet csak most bánhat igazán: műkincseket és ékszereket próbál kicsempészni a szovjet határon túlra. Pechére persze lebukik, és belép életébe a KGB, amely innentől kezd jelentéseket kizsarolni Samaranchtól.
A titkosszolgálat rémisztő módszerekkel próbálta befolyása alatt tartani akkoriban a szovjet sakkelitet, a híres Anatolij Karpovot például szintén ügynökként alkalmazta. Érdemes megjegyezni, hogy a könyv egyik fent említett szerzője, Viktor Korcsnoj Karpovval vívott ádáz küzdelmet a sakktábla mellett. A szovjet rendszerrel élesen szembenálló Korcsnojt KGB-feljegyzések szerint a Karpovval vívott világbajnoki mérkőzésein szovjet parafenoménok és telepaták sorai próbálták lebénítani. Korcsnoj rövid időre egy alumíniumfalat is támasztott maga mellé védekezésül az egyik mérkőzésen, s az aktuális játszmát sikerült is megnyernie. Karpov tiltakozására azonban az alumíniumfal elkerült, mire Korcsnoj ismét kikapott.
Samaranchhoz visszatérve, a szovjet titkosszolgálat ezekben a sportberkekben zajló kíméletlen küzdelmekben használta fel Karpov, Samaranch és mások jelentéseit is. Gyakorlatilag egy Opus Dei-t hoztak létre a hetvenes évek végére a sportdiplomáciában, Korncsojjal kapcsolatosan pedig egy merénylet előkészítése is készülőben lehetett, miután 1976-ban Korncsoj disszidált Hollandiába. A KGB „hálából a jelentésekért” segítette Samaranch előmenetelét, így történhetett meg, hogy 1980-ban Juan Antonio Samaranch lett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság első embere: az elnökválasztás során természetesen a keleti blokkhoz tartozó összes állam rá szavazott. Talán az sem véletlen, hogy 1980-ban Moszkvában tartották a nyári olimpiai játékokat, egyesek emögött is Samaranch közbenjárását sejtik. És utólag a pletykánál is nagyobb jelentőséget kaphat az a szóbeszéd, amely szerint az, hogy az 1980-as olimpia mintegy 9000 doppingmintája mind negatív lett, szintén összefüggésben áll a NOB akkori elnökének „több, mint hivatalos” közreműködésével. Juan Antonio Samaranch egészen 2001-ig töltötte be az elnöki tisztséget, azóta pedig a NOB örökös tiszteletbeli elnökeként funkcionál. Az elmúlt évtizedek talán legbefolyásosabb sportdiplomatájáról van szó, így a sportot körülvevő közeget alapvetően rengeti meg a hír. Sőt, valószínű, hogy az elkövetkező esztendőkben a könyvben leírtak miatt több összefüggésre is rávilágítanak majd esetleges ügynöki múltja és a sportvilágban lezajlott események, elsősorban a doppingesetek, illetve a különböző sportpolitikai döntések között. A korábbi KGB-ügynök, Vladimir Popov szerint a most már nyolcvankilenc éves Samaranch még akár a kilencvenes években is kapcsolatot tarthatott fent a titkosszolgálattal, sőt, az sem lehet véletlen, hogy az orosz Szocsi a 2014-es téli olimpia rendezési jogát – többek között – a korábbi NOB-elnök támogatásával kapta meg.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottságban zajló üzelmekről szóló szóbeszédek Kína volt sportminiszterének azon állítását követően erősödtek fel, mely szerint Samaranch utódja, Jacques Rogge is azért válhatott a NOB elnökévé, mert támogatta Pekinget a 2008-as nyári olimpiai játékok megrendezésében. Több neves napi-, illetőleg hetilap szerint az orosz könyv és a kínai exminiszter állítását követően nem az a meglepő most már, hogy Samaranch gyakorlatilag titkos ügynök volt. A meglepetés az lenne, ha ő lenne az egyetlen beépített ember a NOB-ban.
2009. 11. 13. (XIII/46)
