Michael Phelps az athéni hatot követően Pekingben már mind a nyolc számban,
amiben benevezett, olimpiai elsőséget gyűjtött be, ráadásul hét világrekordot
állított fel. Eddig a legtöbb elnyert olimpiai aranyérmek száma kilenc volt, és
csupán négy sportoló vitrinjében viríthatott. Köztük volt az 1972-es müncheni
olimpián hét aranyat úszó Mark Spitz is. „Michael Phelps nemcsak minden idők
legjobb úszója, hanem a legeredményesebb olimpikon, és talán a valaha élt
legnagyobb sportoló” – méltatta honfitársát Spitz. Michael Phelps első
olimpiájáról még érem nélkül tért haza, Sidney-ben 5. helyezést ért el, ekkor
csak tizenöt éves volt. Még ugyanazon évben megdöntötte a 200 pillangó
világcsúcsát, s ezzel ő lett a legfiatalabb úszó világrekorder. Azóta már
tizenhétszeres világbajnok, sorozatban világcsúcsokat döntöget, akár másokét,
akár – jobb híján – a sajátjait, s akár többször is.
Pedig Phelps nem éppen csodagyereknek indult. Baltimore-ban egy rendőr apa és
egy iskolaigazgató anya hiperaktív gyermekeként nőtt fel, aki hétévesen orvosi
tanácsra kezdett úszni; ekkor nővérei már versenyszerűen úsztak. Michael nyurga,
esetlen gyerek volt, ráadásul lapátfülei miatt gyakran csúfolták. Mindezt a fiú
nehezen tudta kezelni, de égett a bizonyítási vágytól, s igyekezett a figyelem
középpontjába kerülni. Az általános iskolai tanárai közben arról biztosították
Mrs. Phelpset, hogy a fiú nem lesz képes koncentrálni semmire sem felnőttként. A
mama viszont nem hitt nekik, sőt bátorította fiát, hogy valamiben nagyra törjön
– s a medencében meg is mutatkozott a tehetsége. Az úszóbajnok pályáját tizenegy
éves kora óta edzője egyengeti, aki apja helyett apja is volt, mivel szülei
kilenc éves korában elváltak. Apjával azóta olyan fagyos a viszonya, hogy a
barcelonai világbajnokságra járó két tiszteletjegyet Phelps anyja és idősebb
nővére kapta. Az apa ezután nem is vett részt fia érettségi bankettjén. Az
élsportoló szemében az egykori NBA-sztár Michael Jordan a legfőbb „hős”. A másik
az édesanyja – Phelps szinte minden alkalommal megemlíti őt, és köszönetet mond
neki a nyilvánosság előtt is azért, amit sikeréért tett.
Athéni érmeit követően Ami a felszín alatt van címmel jelent meg az egy híján
húszéves Phelps könyve saját útjáról az olimpiai dicsőségig. „Igazából a vízben
érzem magam otthon. Itt oldódom fel, és ide tartozom” – vallja. Sráckorában volt
sorozatban olyan öt év is, amikor minden egyes nap vízbe szállt. „Olyan edzés
volt ez, amit senki más nem végzett. S ez azért már adott egy csöpp extra
magabizosságot a továbbiakhoz” – állítja a kezdeti éveiről a Delfinembernek
becézett vízisztár.
Az athéni olimpiáig az úszás volt az életében az első és az utolsó dolog.
Elmondása szerint baráti és családi kapcsolatait, pihenését és egyáltalán:
mindent céljainak rendelt alá – fel is írta éves terveit egy papírra, és
emlékeztetőül az ágya mellé helyezte. „Őszintén szólva, teljesen normális ember
vagyok, mindennap úszom is, mert ezt szeretem. Éppen csak magas célokat tűztem
ki magam elé, és nem nyugszom, amíg el nem érem ezeket – mondta az athéni hat
aranyérem után. – Jöhet bármi, mindent úgy fogok fel, mint egy lehetőséget,
amely egyszer adatik az életben. És nem hagyok semmit sem elúszni.”
A kérdésre, mit jelent számára Isten, visszakérdezett, hogy jól érti-e (amit
részben indokolhat az egyébként ír riporter akcentusa), majd a pillanatnyi
meghökkenés után így felelt: „Úgy vélem, okkal születtem olyannak, amilyennek,
és képes voltam rátalálni, miben vagyok tehetséges, kész voltam élni is ezzel, s
ezért hálás vagyok. Hiszek Istenben, de nem vagyok valami vallásos. Régebben az
ünnepek alkalmával eljártam a templomba, de ma már nem.”
Az ér(de)mei szerint közben szó szerint aranyifjúvá serdült Phelps négy éve még
ezt nyilatkozta: „Az olimpiákat leszámítva csendes az életem. Annyira, hogy az
már szinte unalmas; nincs barátnőm, és nem tehetem meg azokat, amiket a
főiskolás barátaim. Csak úszom, zenét hallgatok, és a kocsimat bütykölöm. De
azért az én szememben elég klassz életet élek, el nem cserélném semmi másra.” Ma
pedig azon kevés sportoló közé tartozik, akit neves magazinok, mint a Time vagy
a Vogue is, készek a címlapra tenni – egy szál úszónadrágban. Phelps évek óta
reklámembere többek között a Speedónak is; s a cég alaposan kiaknázza a „tipikus
úszóalkat” fotogenitását, már-már aktfotókat készítenek a fiatal sportolóról,
mint valami új Adóniszról. Egyszerre két lánnyal hozzák hírbe az új bálványt, s
egyiküktől sem áll távol a vetkőzés, bár az egyik úszónő, a másik modell. Phelps
Athénra készülve két tetoválással igyekezett észben tartani a legfontosabbakat:
egy nagy M betű jelenti számára a múltat és szülőhelyét, Michigan államot; az
ötkarika pedig a jelenét. Az athéni olimpiát követően kis híján elszállt – ittas
állapotban kétszer is elkapták a volánnál, ezért bírságot és társadalmi munkát
róttak ki rá. Ekkor feleszmélt, hogy az ilyesmi nem fér bele az amerikaiak
hősképébe, s kilengését utólag igencsak megbánta. A két olimpia között a
Michigani Egyetemen tanult sportmenedzsmentet, és komolyan készült Pekingre.
Phelps „élete legnagyobb hetének” nevezte az elmúlt napokat. A Speedo már az
athéni olimpia idején is egymillió dollárt kínált bónuszként a versenyzőnek, ha
megdönti Spitz rekordját. Az úszók amúgy csúcsmennyiségű rekordjavítása láttán
sci-fi számba menő összeesküvés-elméletek is megjelentek; a fórumokon vég
nélküli szópárbajt vív egymással jóhiszemű és cinikus, biokémikus és áramlástani
szakértő. Ezalatt sportkörökben az antik olimpiák világához illő, félisteneknek
dukáló elismerő szavakkal méltatják Phelpset. Egy úszótársa mondta: „Nem akarok
túlozni, de ő egyszerűen emberfölötti.”
Ezért is merültek fel vele szemben doppingvádak, amelyeket Phelps határozottan
visszautasított. „Mindenki azt beszél, amit akar. Ami engem illet, én
kijelentem, hogy tiszta vagyok. Önként csatlakoztam az amerikai doppingellenes
ügynökség által kezdeményezett programhoz, hogy ellenőrizzenek és
bizonyíthassam, amit mondok” – nyilatkozta. Az emberi teljesítményt mélyen
tisztelő sportrajongók szeretnének is hinni a tisztaságában, s nem az ő hibájuk,
ha esetleg a doppingbotrányok közepette nem tudnak. „Az emberek annyit
kételkednek, amennyit akarnak, de bizonyítékom van arra, amit állítok – tette
hozzá Phelps. – Nem találom a szavakat egyelőre. Ez a harmadik olimpiám, de még
mindig különleges érzés, hogy a hazámért úszom, és mindig meghatódom, amikor a
végén látom az amerikai lobogót. Az olimpiai győzelem egy örök dicsőség, az érem
mindig a tiéd marad” – örvendezett a fiatalember. Arra a kérdésre, mi
motiválhatja a jövőben, így válaszolt: „Az a célom, hogy megváltoztassam az
úszósportot.”
2008. 08. 22. (XII/34)
