Ausztrália nevét huszonnyolcadszor gravírozzák fel a Davis-kupára Fotó: Reuters
A fináléba jutott két nemzet csapata az elmúlt években is kitett magért a Davis-kupában. Az ausztrálok az utóbbi öt évben negyedszer játszottak döntőt, melyek során második alkalommal kerültek szembe az ibériaiakkal. Igaz, a 2000. évi döntő nem ébreszthetett pozitív emlékeket az auszikban, lévén Barcelonában salakon a spanyolok éppen eddigi egyetlen kupagyőzelmüket ünnepelhették a jubileumi esztendőben. (A Davis-kupa szabályai szerint a pályaválasztói jog mindig azt a csapatot illeti, amely a – korábbi évek során játszott – legutóbbi egymás elleni mérkőzésen vendégként szerepelt. Így igazságosan váltakoznak a pályaválasztói jogok.)
Az ausztrálok már a kezdés előtt mindent megtettek azért, hogy a vendégek valóban sajnálatra méltók legyenek. Kifejezetten a döntő kedvéért füvet "varázsoltak" a melbourne-i Rod Laver arénába, mely felületet köztudomásúan utálnak a spanyolok. Megtehették, hiszen a pályaborítás megválasztása mindenkor a hazai csapat szíve-joga. Hogy a spanyolok mennyire nem kedvelik a füvet, ha teniszről van szó, arra elég legyen annyi, hogy a mostani döntőben fellépő Carlos Moya másfél éve nem játszott ilyen borításon – azelőtt is csak kilenc mérkőzést nyert rajta –, míg Juan Carlos Ferrero mindössze tíz füves pályás mérkőzést vívott sokéves pályafutása során. Bár a világranglista jelenlegi hetedik és harmadik helyezettjeiről van szó, még a wimbledoni bajnokságokat is inkább kihagyják, mintsem hogy fűre lépjenek ütővel a kezükben. Ezzel szemben az ausztrál válogatottat egyesben képviselők közül Mark Philippoussis (kilencedik a világranglistán) idén a döntőig jutott az említett angol füves-pályás bajnokságon, míg Lleyton Hewitt – aki tavalyi világelsősége után idén csak a tizennyolcadik lett – az elmúlt évben wimbledoni bajnok lett.
Az előjelek ellenére már az első mérkőzésen a levegőben lógott a meglepetés, mert Ferrero kétszer is játszmaelőnybe került Hewitt-tal szemben, az ötödik játszma végén mégis az ifjú ausztrál örülhetett. Ezt követően már nem maradt el a meglepetés, Moya négy játszmában győzött Philippoussis ellen. A második napi páros volt az egyetlen mérkőzés, amely teljesen a várakozásoknak megfelelően alakult, a hazai Arthurs–Woodbridge páros nagyon simán lemosta a pályáról a spanyol Corretja– Lopez kettőst. A befejező nap első mérkőzését a két korábbi vesztes, Philippoussis és Ferrero vívta. Az ausztrál kétjátszmás vezetésre tett szert, és eldőlni látszott a kupa sorsa, amikor a spanyol váratlanul megtáltosodott, és két sima játszmában egyenlített. Az ötödik játszmára azonban újra fordult a kocka, és a láthatóan iszonyatos vállfájdalmakkal küzdő Philippoussis hihetetlen teniszt bemutatva, mindössze huszonkét perc alatt, 6:0-ra lesöpörte vetélytársát, egyszersmind biztosítva a hazaiak 3–1-es diadalát. Emberfeletti teljesítményét maga a boldog győztes is elismerte: "Komolyan mondom, néha azt sem tudtam, hol vagyok, úgy kikészültem. Szerencsére Isten megsegített, és oda irányította a labdákat, ahová én szerettem volna ütni őket." – mondta a mérkőzést követően. Ausztrália ezzel a sikerével már három győzelemnyire megközelítette az Egyesült Államokat, amely eddigi harmincegy győzelmével – az utolsót 1995-ben aratta – a legsikeresebb nemzet a kupa történelmében.
2003. 12. 05. (VII/49)
