hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Malone kosarat ad a Jazznek

1998. 11. 14.
Karl Malone, az amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Utah Jazz világhír? bedobója 13 évi játék után úgy döntött, hogy ideje csapatot változtatnia.

A tizenegyszeres All-Star-válogatott – aki ismét egy nagyszer? évet tudhat maga mögött
– mérkőzésenkénti 27,0 pontos és 10,3 lepattanós átlagával – az 1997/98-as idény
rájátszásában egymás után másodszor vezette csapatát egészen az NBA nagydöntőjéig,
ahol a Jazz újra a Michael Jordan vezette Chicago Bulls-szal szemben maradt alul a hat
találkozóig tartó párharcban.

"Lejátszottam az utolsó mérkőzésemet a Utahban, itt az ideje, hogy továbblépjek"
– nyilatkozta egy rádiós showműsorban Malone, aki annak is hangot adott, hogy szívesen
szerepelne a Los Angeles Lakers csapatában.

Az agresszív és rámenős játékáról közismert Malone-t az elmúlt két évben többen
is kritizálták a döntők során elszalasztott lehetőségekért, ő viszont elégedetlenségét
fejezte ki mind a Jazz tulajdonosával, Larry Millerrel, mind a Salt Lake City-i sajtóval
szemben.

"Nem érzem, hogy tisztelnének a klubnál, így én sem tartozom hűséggel nekik.
Szeretnék lehetőséget kapni arra, hogy a Lakersben folytassam pályafutásomat" –
összegzett Malone. A többi már a tárgyalások kérdése. (Reuters)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!