hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tyson újra a ringben
Fülbemászó hír

1998. 10. 23.
Mike Tyson, amerikai profi nehézsúlyú ökölvívó hétfőn visszakapta versenyzői engedélyét a nevadai sportbizottságtól, miután a testület 4:1-es szavazati aránynyal úgy döntött, hogy Tysonnak joga van a bokszoláshoz, ami a megélhetését jelenti.



Tyson újra bokszolhat. Kell a megélhetés    Fotó: MTI

Mike Tyson a Las Vegasban székelő bizottság előtt azt mondta: eleget szenvedett már
amiatt, hogy tavaly kiharapott egy darabot Evander Holyfield füléből. Tyson szerint "elég
volt a tortúrából", és kérte licence visszaadását, hogy biztosíthassa megélhetését.


"Elismerem, hibáztam, de más bokszolók is követnek el hibákat. Én is csak egy
ember vagyok, aki szeretné élni az életét. Nem fogok senkit meggyilkolni, nem vagyok tömeggyilkos"
– mondta Mike Tyson.

A bokszoló pártját fogta Muhammad Ali, az egykori legendás öklöző, aki úgy vélekedett:
"Kevés olyan büntetés létezik, amelyik rosszabb annál, mint ami eltilt a kenyérkeresettől."
Ali három és fél évig nem sportolhatott, amiért megtagadta a katonai szolgálatot.

Don King, Mike Tyson egykori mérkőzésszervező-menedzsere örömmel fogadta a bírói döntést,
amelynek értelmében az amerikai nehézsúlyú profi exvilágbajnok ökölvívó hétfőn
visszakapta versenyzői engedélyét.

A Tysonnal perben álló Don King annak dacára is elégedetten reagált a bírósági határozatra,
hogy őt az amerikai öklöző korábban sikkasztás miatt 100 millió dollárra perelte.
"Ideje volt, hogy a bíróság visszaadja Mike engedélyét" – jelentette ki Larry
Holmes, volt világbajnok nehézsúlyú amerikai bokszoló, aki 1988 januárjában, éppen
a Tysontól elszenvedett kiütéses vereség után vonult vissza.

Jim Thomas, a két nagy világszervezetnél is világbajnoki címet őrző Evander
Holyfield ügyvédje úgy vélekedett, hogy mindenkinek joga van egy második lehetőséghez,
és hogy az 1997-es "fülharapós" incidenst már megbocsátották Tysonnak.

Mills Lane vezetőbíró viszont – aki az ominózus öszszecsapást vezette – nem kívánt
állást foglalni az ügyben: "A sportbizottság minden bizonnyal a megfelelő határozatot
hozta" – mondta további magyarázat nélkül a bíró.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!