hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Húsz év az úton
A hitünktől nem tudnak megfosztani

1999. 10. 16.
A Hit Gyülekezete Magyarországon helyreállította a hit utazásának izgalmát és kalandját, és azért vállalja ezt az utat, mert számára az örökkévalóság és a halhatatlanság elérése központi kérdés – mondta Németh Sándor vezető lelkész az egyház huszadik születésnapja alkalmából rendezett gálaest bevezetőjében. Az elmúlt időszakban a közösséget ért támadásokra utalva Németh Sándor kijelentette: "Tudjuk, hogy ezen az úton veszélyeztetettek vagyunk, tudjuk, hogy sok mindent elveszíthetünk, de egy biztos: a hitünktől nem tudnak bennünket megfosztani, bármi történik is, a Hit Gyülekezete egyházként fog élni." Tamás Gáspár Miklós filozófus, az est másik szónoka a mintegy tizenötezer főnyi hallgatóság előtt elmondta: noha nem tagja a közösségnek, nagyon büszke arra, hogy meghívták az ünnepségre. "Megmutatjuk, hogyan lehet szépen élni a szabadság jegyében, a szelídség és a szeretet jegyében, meg nem haragudva azokra sem, akik üldöznek benneteket." Tamás Gáspár Miklós beszédében elutasította azt a világot, "amelyben csak az erő, a hatalom, a gazdagság, a hazugság érvényesül". Képriportunk az ünnepség emlékezetes pillanatait idézi fel.



Fotók: Vörös Szilárd és Somorjai László



Mintegy tizenötezren vettek részt a Hit Gyülekezete huszadik születésnapján
rendezett gálaesten



Tamás Gáspár Miklós filozófus, az est vendégszónoka

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!