Ellepték a Balatont, mintha nem lenne holnap
„Értem, hogy jönnek a pestiek, csak viselkedjenek helyiként”
Ellepték a Balatont, mintha nem lenne holnap

2020. 04. 09.
Egyre több polgármester „akad ki” a kijárási korlátozásokat megszegőkre, attól tartanak, hogy a fegyelmezetlenség következtében berobban a járvány. Az általuk belengetett erőteljesebb szankciókra alighanem szükség is lesz, sokan ugyanis egyfajta szabadságként fogják fel a járványhelyzetet.

A napokban Tihany polgármestere, Tósoki Imre felhívást tett közzé, mert a jó idő beköszöntével sok kiránduló érkezik a településre. Azt írta, a falu közkedvelt helyszíneit csoportosan keresik fel a vendégek, ami súlyos egészségügyi kockázattal jár, ezért úgy döntöttek, hogy a település központjában lévő parkolókat ideiglenesen lezárják. „Az itt élők egészségének védelmében kérjük a túrázni vágyókat, hogy vegyék komolyan a járvány elleni védekezést, és sétáljanak lakóhelyükön, annak környékén. Ne sodorják saját magukat és másokat veszélybe. Tartsák be a kijárási korlátozásokat!” - olvasható a felhívásban.

Ezt követően újabb települések – köztük Hollókő, Szentendre, Tokaj, Velence, Békésszentandrás és Szarvas – vezetői kérik a húsvéti ünnepekhez közeledve, hogy az emberek a koronavírus-járvány miatt ne látogassanak el népszerű kirándulási helyszíneikre. Szentendrén az ünnepekre elrendelték a belváros részlegesen lezárását.

Szerdán és csütörtökön az Operatív Törzs tájékoztatóján is téma volt a kijárási korlátozások megszegése. Eddig országosan hatezernél is több esetben intézkedtek a rendőrök a kijárási korlátozás megszegőivel szemben, ez a szám egy nap alatt 800-zal emelkedett. Budapesten is hasonló a tendencia, ott egy nap alatt 357-tel emelkedett a szabálysértési feljelentések száma.

„Nem tudom, Önök hogy vannak ezzel a kijárási korlátozással, de vagy csináljunk valamit normálisan, hogy értelme legyen, vagy feleslegesen ne kínozzuk azokat, akik önként otthoni fogságra ítélik magukat. Azt szeretném, ha a kormány végre eldöntené, van e koronavírus járvány, vagy nincs. Ha van, akkor azonnal teljes kijárási tilalmat kell elrendelni legalább 2-3 hétre, a megszegőit pedig büntetni” – ezt már Kepli Lajos, Balatonalmádi polgármestere írta a Facebookon egy települési csoportban. Háborgását az váltotta ki, hogy csapatokban látott embereket a szökőkútnál és a parton, tömegek lepték el a közterületeket. A városban külön téma volt az egyik népszerű fagyizó helyzete, ahol „kilométeres” sorok álltak – a hely végül a kritikák hatására bezárt.

Balatonfüred népszerű közterei is gyorsan megteltek miután kijött a jó idő. Bóka István polgármester videóüzenetben hívta fel a figyelmet arra, hogy az előírásokat tartsák be. Mint mondta, a kijárási korlátozásokba nem fér bele, hogy „valaki autóba ül, és egyéni sportolás vagy egészségügyi séta címszóval távolabbi városokból felkeresi Balatonfüredet”. Hozzátette: közterületeiket azoknak kívánják fenntartani, akik helyi lakosok vagy helyi ingatlannal rendelkeznek, és őket is arra kéri, hogy a sportolás vagy az egészségügyi séta során tartsák be a másfél méteres távolságot egymástól, az emberek ne álljanak le „trécselni”. Bejelentette, hogy erőteljes jelenlétet kért a közterületfelügyelőktől és a rendőröktől, és aki megszegi a korlátozásokat, az szankciókra számíthat.

A balatoni üdülőövezetekben sokan panaszkodnak arra is, hogy Budapestről egyre többen költöznek le az itteni nyaralójukba a járványhelyzet és/vagy az ünnep miatt, a korlátozásokat azonban nem veszik komolyan, úgy viselkednek, mintha üdülni érkeztek volna. „Meg lehet érteni őket, hogy jönnek, csak viselkedjenek helyiként, és tartsák be a szabályokat” – fogalmazott ezzel kapcsolatban egy almádi olvasónk, aki szerint egyrészt a települések sincsenek felkészülve a fogadásukra, másrészt viselkedésükkel a helyiek egészségét – és a sajátjukat is – veszélyeztetik.

---

Nem akar kimozdulni, de a Hetekről sem mondana le? Fizessen elő most a digitális, vagy akciósan a nyomtatott formátumra! Részletek a hetek.hu/elofizetes oldalon.

 

Aktuális hetilap
Kövessen minket!
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!