hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Meghalt a korszakos abortuszper felperese
Jane és Norma

2017. 02. 23.
Szombaton, 69 éves korában elhunyt Norma McCorvey, az Egyesült Államok leghíresebb abortusztörvényének, a Roe v. Wade-nek Jane Roe néven elhíresült felperese. Az azóta is sokat vitatott törvény, amelyben elsőként hozott ítéletet a Legfelsőbb Bíróság, örökre megváltoztatta Amerika politikai térképét, McCorvey pedig, aki mind az abortuszpárti, mind az abortuszt ellenző tábornak ikonikus figurája lett, élete végéig talányos személy maradt.

Az 1973-ban lezárt törvényt az tette különösen fontossá az abortuszpárti tábor számára, hogy ez volt az első olyan ügy, amely egészen a Legfelsőbb Bíróságig jutott.

A bírák itt 7-2 arányban úgy határoztak, hogy a terhesség második és harmadik harmadában utalják csak a szövetségi állami bíróságok hatáskörébe a terhességmegszakítások törvényi szabályozását, az első időszakban, azaz a terhesség első 12 hetében az alkotmány 9. és 14. módosítására hivatkozva úgy döntöttek, hogy az anya alkotmányos jogai közé tartozik annak eldöntése, hogy megszakíttatja-e a terhességét – azaz az első trimeszterben egyetlen állami törvény sem tilthatja meg az abortusz elvégzését. Ennek a döntésnek azóta több mint 59 millió 247 ezer meg nem született gyermek esett áldozatul.

Az ügy előtt már voltak individuális, abortusszal kapcsolatos bírósági precedensek, ám igazi nemzetformáló hatást ez az ügy gyakorolt először az amerikai társadalomra. Párhuzamosan a Roe v. Wade üggyel a Legfelsőbb Bíróság döntést hozott a Doe v. Bolton ügyben is, amelyben a georgiai abortusztörvénnyel ellentétesen ítéltek, amely ugyancsak tiltotta a terhesség megszakítását egyes különleges helyzetek kivételével.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!