hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Választási egyszeregy - Amerika választ

2016. 11. 03.
November első hétfőjét követő kedden – amely idén november 8-ára esik – milliók járulnak az urnákhoz, hogy eldöntsék, ki vezesse az Amerikai Egyesült Államokat az elkövetkezendő négy évben. Formálisan csak decemberben nevezik meg az új elnök személyét, akit 2017. január 20-án iktatnak be hivatalába. Milyen út vezet a győzelemig? Milyen lehetőségek között választhatnak az amerikai állampolgárok, és miként épül fel az amerikai választási rendszer? Cikkünkkel az alapokat szeretnénk összefoglalni.

Az Egyesült Államoknak elvileg bárki elnöke lehet, ha születetésétől fogva amerikai állampolgár, 14 éve állandó lakhellyel rendelkezik az USA-ban, valamint betöltötte a 35. életévét. A születéssel kapcsolatos kritériumot többen úgy értelmezik, hogy az illetőnek az Egyesült Államok területén kellett világra jönnie, azonban ezzel kapcsolatban a Szenátus tehet kivételt. Nyolc évvel ezelőtt például a republikánus jelölt, John McCain is indulhatott, aki egy panamai katonai támaszponton született. Barack Obama 2008-as elnökké választása után pedig csak késve tudta bemutatni a születési anyakönyvi kivonatát, s ez gyanakvásra és mindenféle feltételezésre adott okot. A szavazáson pedig minden 18. életévét betöltött amerikai állampolgár részt vehet.

Hogyan lehetsz elnökjelölt?

Minden, elnöki ambíciókat dédelgető személynek első lépésként támogatókat és szponzorokat kell találnia. Ha komolyan gondolja indulását, politikai szempontból ma két nagy párt között választhat, aszerint, hogy a republikánusok vagy a demokraták állnak közelebb a világnézetéhez, s támogatói is minden bizonnyal a jelölthöz hasonló elképzelésekkel bírnak. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!