Vlagyimir Zsirinovszkij, a szélsőjobboldali Liberális Demokrata Párt (LDPR) elnöke így fogalmazta meg a választások legfőbb tanulságát: csaknem 57 millió ember maradt távol a voksolástól, mert a jelöltek egyikét sem tartotta érdemesnek a támogatásra.
A kapott szavazatok több mint 54 százalékát így a kormánypárt, vagyis az Egységes Oroszország kapta, második helyen a kommunisták végeztek, fej fej mellett Zsirinovszkij pártjával. Rajtuk kívül még a balközépre helyezkedő Igazságos Oroszország (SzR) lépte át a parlamentbe jutás 5 százalékos küszöbét. Az úgynevezett rendszeren kívüli ellenzék – vagyis a rendszert alapjaiban kritizáló szervezetek – egyike sem lépte át a bejutási küszöböt, így sem a Jabloko, sem a korábbi miniszterelnök, Mihail Kaszjanov vezette Parnasz párt (melynek aktivistája volt a Kreml falainál meggyilkolt Borisz Nyemcov is) nem jutott be. Egyetlen egyéni mandátumot szerzett a Haza (Rogyina) párt egyik képviselője, Dmitrij Gudkov, aki a törvényhozásban tulajdonképpen semmiféle valós eredményt nem fog tudni felmutatni a kormányerővel szemben.
Valódi ellenzéktől a kormánypártnak nem kell tartania, hiszen a hétvégi választás megmutatta, hogy ahol nem a kormánypárt nyerte az egyéni mandátumot a körzetben, ott teret hagytak a „rendszeren belüli” ellenzék jelöltjének; azaz vagy nem indította el emberét az Egységes Oroszország, vagy olyat indítottak, aki mellett biztosra vehető volt a kommunisták vagy az LDPR győzelme. A krími körzetből négy képviselő jutott az állami törvényhozásba, emiatt az ukrán kormány az egész választást illegitimnek nyilvánította.
Az eredményeket a választók passzivitásán kívül a valódi kampány hiánya is meghatározta, hiszen a törvényi szabályozás és a média teljes állami kontrollja miatt sem tömegrendezvények megtartására, sem televíziós megjelenésre nem volt lehetősége az ellenzéknek. Mindebből nyilvánvaló, hogy a politikai berendezkedésben semmiféle változás nem várható – a rezsim stabilitása megkérdőjelezhetetlen. Az más kérdés, hogy a voksolás során változatos csalási formák emelték az Egységes Oroszország támogatottságát a kormányzó többség szintjére.
Az orosz újságíróknak és a választási megfigyelőknek külön szakzsargonja alakult ki a csalások fajtáinak megkülönböztetésére: így beszélnek „bedobásról”, „utaztatásról” vagy éppen „körhintáról”. A leggyakoribb és legegyszerűbben kivitelezhető választási csalás a bedobás: az üres szavazókörben a kormánypárti delegált egészen egyszerűen belegyömöszöl a szavazóurnába egy köteg előre kitöltött szavazólapot. Ennek a fajta szabálytalanságnak egyik mutatója, ha a körzetben kiugróan magasra sikerül feltornászni a részvételi arányt. Kifejezetten ilyen terület volt például Csecsenföld, de dokumentáltak ilyen jellegű csalást Voronyezstől kezdve Rosztovon át több száz helyen. Az utaztatás jóval nagyobb szervezést igénylő művelet, de sok helyen figyelték meg, hogy szervezett csapatokban vitték a választókat a körökbe. A körhinta pedig a választási bizottságok tagjainak segítségével történik, melynek során újra és újra megjelennek ugyanazok az emberek a voksoláson, és többször is leadják szavazatukat. Mindegyik módszer eredménye kimutatható a visszaélésekkel érintett körzetekben: ezekben az átlagnál magasabb részvételi arányokat mértek, mindazonáltal az Egységes Oroszországnak szüksége is volt rá a jelenlegi eredmény eléréséhez.
Oroszországban minden maradni fog a régiben: Medvegyev nagy valószínűség szerint marad miniszterelnök, noha a választási kampány során sikerült néhány szerencsétlen kijelentést tennie. Így például a krími nyugdíjasoknak azt mondta, hogy „pénz az nincs, de kitartás”; a pedagógusoknak viszont azt javasolta, hogy ha magasabb fizetést akarnak, akkor menjenek el vállalkozónak vagy rendvédelmi dolgozónak. Érdekes módon a politikus elutasítottsága egyáltalán nem akadályozta az eddigi kormányzó pártot, hogy Medvegyevet továbbra is miniszterelnök-jelöltként szerepeltesse a választási lista élén, és úgy látszik, ez a taktika meg is hozta a sikert.
2016. 09. 23. (XX/38)
