hetilap

1954 óta minden évben három napra – legutóbb június 9. és 12. között a németországi Drezdában – összegyűlnek a nyugati félteke jelentős politikai, gazdasági és médiabefolyással rendelkező emberei, hogy megvitassák az elmúlt időszak legégetőbb problémáit, legjelentősebb kihívásait.
A Bilderberg-csoport egyik prominens létrehívója Bernát, holland herceg volt. Bernát történelmi szerepét a csoport alapításában való szerepvállalása mellett az is ellentmondásossá teszi, hogy egy holland történész szerint 1934-ig a náci párt, valamint az SA nevű paramilitáris szervezet tagja volt, bár Bernát nem sokkal halála előtt egy interjúban azt állította, „megesküdhetek a kezemet a Bibliára téve, hogy sosem voltam náci”. A második világháború alatt a holland emigráns kormány tagja volt Londonban, majd a háború végén országa hadseregének az élére is kinevezték. 1945 után segédkezett az ország helyreállításához szükséges anyagi erőforrások előteremtésében, majd 1954-ben részt vett az ominózus társaság létrehozásában, azzal a céllal, hogy az Európát és Észak-Amerikát is érintő közös kihívásokra közös választ adjanak. Ő lett egyúttal a szervezet adminisztratív igazgatóságának a vezetője is, egészen 1976-ig. Érdekes, hogy pont ugyanebben az évben fogadott el százezer dollár kenőpénzt a Lockheed amerikai repülőgépgyártó vállalattól, márpedig ez ellentétes a titkos társaság gyakorlatával: a Bilderberg működését kizárólag olyan szervezetek vagy magánszemélyek finanszírozzák, akik képviseltetik magukat a csoport operatív bizottságában. Tehát Bernát hercegnek a Lockheed iránti elköteleződése hozzájárulhatott a csoporton belüli marginalizálódásához. Ezt a sejtést támasztja alá, hogy ugyanúgy 1976-ban kellett Bernátnak elbúcsúzni a világszerte ismert, ugyancsak általa alapított, és a Bilderberggel jó kapcsolatokat ápoló természetvédelmi szervezet, a World Wildlife Fund (WWF) elnöki tisztségétől.
A Bilderberg-csoport költségvetésének egy másik érdekes aspektusa, hogy a konferencia helyszínén felmerülő kiadásokat azoknak kell fedezniük, akik a vendéglátó ország állampolgárai a szervezetben. Ezért a tagok számára legalább akkora kihívás, mint megtiszteltetés egy Bilderberg-tanácskozást vendégül látni.
Ami a konferenciák gyakorlati lebonyolítását illeti, jellemzően május végén, június elején kerül sor rá, egy lehetőleg nem központi helyen fekvő luxushotelben, első alkalommal például a tízezres holland falucskában, Oosterbeekben található Hotel de Bilderbergben – innen a név.
A helyszínválasztás is jelzi a törekvést, mely arra irányul, hogy elrejtsék a konferenciát a kíváncsi tekintetek elől.
Ennek folyományaképp horribilis összegeket emészt fel a konferencia rendőri biztosítása minden évben, 2013-ban
ez az összeg közel egymillió angol fontra rúgott.
A résztvevők száma a kezdeti 54-ről mára 120-150 fő közöttire duzzadt. A politikusok a társaságnak csak az egyharmadát teszik ki, a többi résztvevő médiaszakember, gazdasági vezető, tudós, bankár, vagy más olyan személy, akinek a jelenléte hozzájárulhat a tárgyalt problémák jobb megértéséhez. Legalábbis a hivatalos verzió szerint, ugyanis a kiválasztási folyamatról vajmi keveset tudunk. Hivatalosan nincs lehetőség meghívó „vásárlására”, hanem az operatív bizottság tagjai tesznek javaslatot a meghívottak személyére, majd a bizottság elnöke konzultál a többi taggal annak érdekében, hogy biztosítsák a jelenlevők származási, világnézeti, korosztályi és nemi sokszínűségét. Az alkalmassági vizsgálat során a fő szempontok a jelöltek korábbi szakmai teljesítménye, jelenlegi befolyásuk a környezetükre. A meghívottak leggyakrabban a pénzügyi, ipari, politikai, akadémiai szakterületekről, illetve a médiából kerülnek ki. Az elmúlt hat évben 481 fő vett részt a találkozókon. A társaság harmada, 149 személy legalább három alkalommal jelen volt – azaz a gyűlés résztvevői két fő csoportba oszthatóak, az állandó vagy rendszeres, illetve az alkalmi vendégekre.
Ez utóbbiak olyan prominens személyekkel beszélgethetnek a jövőről, mint Tom Enders, a repülőgépeket, űr- és haditechnológiát fejlesztő Airbus Csoport vezérigazgatója, Henry Kissinger, Nobel-békedíjas diplomata, az Egyesült Államok 56. külügyminisztere. Az észak-amerikai és európai országokból érkező befolyásos személyekből álló 120-150 fős csoportban évről évre megfigyelhetők bizonyos trendek, mind az egyénekre, mind a nemzeti hátterükre vonatkozóan. Jellemzően a résztvevők 25-30 százaléka az Egyesült Államokból kerül ki, míg az európai országok közül döntő mértékben a nyugati államok politikai, gazdasági elitje képviselteti magát. Kelet-európai országok befolyásos személyei csak elvétve kapnak meghívást, ellentétben Törökországgal, ahonnan évente három-hat fő érkezik.
A rendszeresen részt vevő tagok között olyan híres, a gazdasági és pénzügyi világ csúcsán álló személyek vannak, akik a közgazdaságtudományi egyetemek hallgatói számára szinte utolérhetetlen idolokként tűnnek fel. Ilyen például a svájci bankár, Josef Ackermann, aki tíz évig volt a Deutsche Bank vezérigazgatója, vagy Roger Altman és Kenneth Jacobs, két gazdag és befolyásos amerikai befektetési bank vezérigazgatói. Korábbi elnökök, jelenlegi miniszterek és potenciális jövőbeni vezetők gyűlnek össze ezen a találkozón véleményformáló újságírókkal, multinacionális cégek vezetőivel egy asztalhoz ülve, hogy megvitassák korunk megoldásra váró problémáit és lehetséges kezelésük módját.
Az idei témák főként regionális eseményekkel kapcsolatosak, Kína, a Közel-Kelet, Oroszország helyzete, az Európába özönlő bevándorlási hullám, de olyan kérdésköröket is tárgyalnak, mint a kiberbiztonság, a vagyoni egyenlőtlenségekből származó elégedetlenségek és a technológiai innováció iránya.
A gyűlések visszatérő témái a gazdaságpolitikai kérdések: a csoport létrejöttének egyik oka is a kapitalizmus és a globalizáció útjában álló másik világrend, a kommunizmus jelentette kihívás volt. Azóta is szinte minden év egyik központi témáját képezi az Egyesült Államok, illetve az EU gazdaságpolitikája, nem véletlen tehát, hogy a gazdasági és a pénzügyi szféra résztvevői is szép számmal képviseltetik magukat. Idén például az energiahordozókkal és más nyersanyagokkal kapcsolatos geopolitikai kérdések, illetve a középosztály és a létbizonytalanság küszöbén álló társadalmi réteg helyzete is szóba kerültek.
A hivatalos álláspont szerint nem kreatív, hanem reflektív jellegűek a megbeszéléseik, azaz nem törekednek arra, hogy kialakítsanak egy közös állásfoglalást vagy követendő direktívát a résztvevők számára. Ennek ellenére nem sikerült eloszlatniuk a hatalmi törekvéseikkel kapcsolatos aggályokat, melynek oka a befolyásos tagságon túl a tanácskozásokon alkalmazott Chatham House szabály, azaz hogy habár hivatalos működésük során is felhasználhatják az ott megszerzett ismereteket, a résztvevők nem hozhatják nyilvánosságra sem a felszólalók, sem társaik személyazonosságát vagy álláspontját. A Bilderberg-csoport működése óta ragaszkodik ehhez a gyakorlathoz – annak ellenére, hogy több tagja is rendszeresen hangsúlyozza az átláthatóság fontosságát –, mondván, hogy csak így van lehetőség az őszinte, bizalmas és kötetlen megbeszélésekre, illetve hogy ezáltal a résztvevők a hivatali pozíciójuktól függetlenül tudnak véleményt alkotni magánemberként.
David Cameron miniszterelnökként vett részt 2013-ban az épp Angliában ülésező rendezvényen, melynek nyomán érte is kritika az ellenzék részéről, miután a miniszterelnöki hivatal nyilvánvalóvá tette, hogy nem fognak beszámolni a rendezvényről, ahol a kormányfő belpolitikai és globális gazdasági kérdésekről tárgyalt. Hozzátették, hogy ez nem jelent eltérést Cameron korábbi, az átláthatóság melletti elköteleződéséhez képest.
A csoporttal szembeni további kritikák egyik eleme az, hogy képesek a világpolitika, valamint a legjelentősebb belpolitikai ügyek irányítására is. És bár ezen sejtések helyessége és pontossága nehezen ellenőrizhető, maga az egyik alapító, Denis Healey is megerősítette egy nyilatkozatában, hogy nem teljesen alaptalanok. „Túlzás azt állítani, hogy egy világkormány létrehozására törekszünk, de nem teljesen jogtalan. Mi, bilderbergesek úgy éreztük, nem harcolhatunk a végtelenségig, megölve és hajléktalanságba taszítva milliókat. Úgy éreztük, hogy jó lenne egy egységes, globális közösség.”
A Bilderberg-csoportot korábban tizenkét éven át vezető Étienne Davignon úgy reagált az őket ért vádakra, hogy nem tartja magukat egy globális uralkodó elitnek, hiszen szerinte olyan nem is létezik, hanem pusztán arról van szó, hogy „befolyásos emberek érdekeltek abban, hogy beszéljenek más befolyásos emberekkel. Az üzleti élet és a politika befolyásolja a társadalmat, ez egyértelmű. Nem arról van szó, hogy az üzletemberek elvitatnák a demokratikusan megválasztott vezetőknek a vezetéshez való jogát.”
Davignon cáfolta azokat a vádakat is, hogy ők juttatnának pozícióba embereket: Bill Clintont 1991-ben még arkansasi kormányzóként hívták meg, azelőtt, hogy 1993-ban megválasztották az Egyesült Államok elnökének. Tony Blair későbbi brit miniszterelnöknek is még ellenzéki vezetőként postázták a meghívóját, sőt, az Európai Bizottság sok vezetőjét is vendégül látták hivatalba lépésük előtt. Davignon szerint az ő esetükben pusztán arról van szó, hogy az operatív bizottság kiváló teljesítményt nyújt a felfutóban lévő tehetségek felfedezésében.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek