hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Fordulat a görög ügyben
Azért húzós nyaruk lesz

2015. 06. 25.
Habár a hétfő éjszakába nyúló uniós csúcson az érintettek végül pozitívan értékelték az új görög javaslatcsomagot, a héten még összeülnek a felek a végső egyezség megtárgyalására. A görög kormány legutóbbi ajánlatában már több területen engedett a nemzetközi szervezetek kéré­-seinek, és ez reménysugarat jelent a nyárra nézve, hiszen a júliusi részleteket már biztosan nem tudnák külső segítség nélkül törleszteni.

A The Guardian Online vezércikke szerint a „görög dráma a legkritikusabb 48 óráját éli most”, és minden bizonnyal nem tévednek. Az első számú tét továbbra is az a 7,2 milliárd euró, ami a június végén kifutó mentőcsomagból még hátra van. Ezt a pénzt eddig Athén az elégtelen reformjavaslatok miatt nem kaphatta meg. Az öt éve húzódó folyamatot az utóbbi hónapokban számos parttalan vita és időhúzás jellemezte. Legutóbb pedig az is csak súlyosbította a helyzetet, hogy Athén véletlenül rossz dokumentumot küldött meg előzetesen a hétfői tár­gyalásokra. Habár a kavarodás miatt a „Eurogroup tagjai nem tudtak felkészülni a tanácskozásra”, a találkozó mégis kvázi pozitívan zárult. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerint ugyanis ez a „11. órában beadott görög javaslat” végre „jelentős lépést” tett a megegyezés irányába, mégpedig a „következő napokon belül”. „Meg vagyok győződve róla, hogy a hét folyamán létrejön a végső megállapodás, már csak azért is, mert a héten muszáj erre megoldást találnunk” – tette hozzá.

A görög kormány most – minden előbbit korrigálandó – a következőket ajánlotta: a nyugdíjkorhatárt fokozatosan 67 évre emelik, és ezzel párhuzamosan csökkentik a kedvezmények számát is. Továbbá, a legmagasabb áfakulcs 23 százalék lesz, míg az alapvető élelmiszereké és az energiahordozóké 13, a gyógyszereké és a könyveké pedig 6 százalék. Ezen kívül különadóval sújtják az 500 ezer eurós bevételt meghaladó cégeket, és megsápolják a privát luxushajók, jachtok tulajdonosait is.

Ám sokak szerint, ha ehhez az összeghez most hozzá is jutnak, legfeljebb csak nyár végéig lesz elég pénzük, ősszel azonban megint kezdődhet minden elölről. Júniusban ugyanis 1,6 milliárd eurót, júliusban 3,9, augusztusban 3,5 milliárdot kellene visszafizetnie a görög kormánynak. Összességében a legnagyobb hitelezőjük az EFSF mentőprogram (63 százalék), majd a különféle kötvények (15,5), valamint az IMF (9,5) és az EKB, azaz az Európai Központi Bank (7). A görög hitelek legnagyobb részét ugyanis már nem a különböző államkötvények teszik ki, hanem „szuverén országhitelek”. Ezek arányát a tagországok GDP-je határozta meg, így a hitelek negyedét Németország állja. Utána következik Franciaország, Olasz­ország és Spanyolország. A hollandok például Görögország ötödik legnagyobb hitelezői a maguk 11,9 milliárd eurójával, ami – a helyi statisztikai hivatal honlapja szerint – egy holland lakosra vetítve fejenként 700 euró.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!