hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Túszul ejtett ország
Több millió izraeli civil került célkeresztbe

2014. 07. 10.
„A Hamasz drága árat fog fizetni: elpusztítjuk a fegyverzetét, terrorista infrastuktúráját, parancsnoki és irányítási rendszereit és intézményeit” - ígérte a Védőkorlát hadművelet elnevezésű akció második napján Mose Jaalon, az izraeli hadsereg védelmi minisztere. A kemény hangú üzenet előzménye, hogy két nap alatt a Hamasz, valamint szövetségesei 160 rakétát és lövedéket lőttek ki Izrael déli és középső térségeire. A folyamatos légiriadók miatt több millió izraeli kényszerült arra, hogy hosszabb–rövidebb időre óvóhelyre vonuljon, vagy a közterületeken felállított ideiglenes fedezékekben húzza meg magát. Az izraeli kormány elrendelte 40 ezer tartalékos behívását is, de szakértők szerint a Hamasz is tanult a korábbi gázai hadműveletekből, így keményebb feladat lehet a tűzszünet kikényszerítése a terrorszervezettől.

Az újabb konfrontáció a levegőben lógott azóta, hogy májusban kiegyezett egymással a Fatah és a Hamasz. Az a tény, hogy Mahmúd Abbasz bevette kormányába az Izrael elpusztítását nyíltan hirdető terrorszervezetet, semmi illúziót nem hagyott a palesztinok szándékairól. Ezt követte a három zsidó diák elrablása és meggyilkolása, amit szintén a Hamasz aktivistái követtek el.

Ezzel párhuzamosan újra kezdődtek a Gázai övezetből a rakétatámadások, amelyek azt követően erősödtek fel, hogy zavargások törtek ki Jeruzsálemben egy arab tinédzser brutális meggyilkolása után. A 16 éves Mohammed Abu Khdeirt hat ultraortodox zsidó fiatal elrabolta és megölte, bosszúból a Hamasz hasonló akciója miatt. Az arab fiú még élt, amikor elrablói felgyújtották a testét.

A bűncselekményt az izraeli közélet szereplői és a közvélemény egyöntetűen elítélte, Benjamin Netanjahu miniszterelnök pedig személyesen fejezte ki részvétét az arab fiatal családjának.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!