hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Cipőbombával téríthették el a maláj utasszállítót?
Előbb vagy utóbb

2014. 05. 08.
Két hónappal a maláj utasszállító repülőgép eltűnése után továbbra is eredménytelen a roncsok utáni kutatás az Indiai-óceánon. Az összeesküvés-elméletek száma egyre nő, de továbbra sem tudni, pontosan mi történhetett a fedélzeten tartózkodó 239 utassal. Mindeközben a maláj hatóságok letartóztattak 11 terroristát, akik egyes források szerint az al-Kaidával állhattak kapcsolatban.

A Kuala Lumpurból Pekingbe tartó maláj repülőgép keresése eddig sikertelennek bizonyult, hiszen a műholdfelvételek kielemzése után sem sikerült a szakembereknek megtalálniuk a gép fekete dobozát és a roncs darabjait. Az ausztrál, a maláj és kínai hatóságok új stratégiát dolgoztak ki a kutatás következő szakaszára vonatkozóan, melynek során újabb nagyméretű területeket jelöltek ki átvizsgálásra. Ez azért szükséges, mert a felszínen eddig nem találták meg a repülőgép roncsdarabjait, így a jövőben már a tengerfenéken fogják folytatni a keresést. Szakemberek szerint azonban akár 8-12 hónapba is beletelhet, mire a gép nyomára bukkannak.

Malajzia védelmi minisztere, Hisammuddin Husszein szerint jó irányban halad a kutatás annak ellenére, hogy eddig semmit sem találtak, és kijelentette, hogy „előbb vagy utóbb” a nyomára fognak bukkanni az elveszett utasszállítónak. A maláj közlekedési minisztérium ötoldalas jelentéséből pedig az derült ki, hogy a hatóságok nem indították meg időben a mentőakciót, hiszen csak négy órával a gép eltűnése után kezdték keresni azt, amikor már jelentős időhátrányban voltak.

Mindeközben Malajziában letartóztattak tizenegy terroristát, akik egyes feltételezések szerint az al-Kaidával álltak kapcsolatban, és közük lehetett a repülőgép eltűnéséhez. A hatóságok ugyan cáfolták, hogy az elfogott személyek a terrorszervezethez köthetők, és hogy kapcsolatban álltak volna az utasszállítóval, a kihallgatások során azonban bizonyossá vált, hogy a letartóztatottak egy új terrorcsoport tagjai, amely állítólag muszlim országok ellen tervez bombamerényleteket.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!