hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Könnyes búcsú

2014. 04. 06.
Teljesen magára maradt a Krím félszigeten szolgálatot teljesítő ukrán haderő. Saját hazájuk hadügyminisztere tétlenül nézte végig 51 hadihajójának és hadserege, valamint haditengerészete krími bázisainak elfoglalását. Akik szolgálatuk kezdetén Ukrajna legjobb tudásuk szerinti, akár életük árán való védelmezésére esküdtek fel, egyik napról a másikra hirtelen az orosz vezetés parancsainak kénytelenek engedelmeskedni. Noha az ukrán védelmi miniszternek, Ihor Tenyukhnak ez a székébe került, a Krímben szolgálatot teljesítő tisztek mélységesen csalódottak és tanácstalanok: vagy átállnak az orosz hadvezetéshez, és Ukrajnában élő családtagjaiktól szakadnak el, vagy elhagyják a félszigeten addig felépített egzisztenciájukat, otthonukat, és személyes ingóságaikkal elhagyják a Krímet. Több mint hatezren döntöttek úgy, hogy fegyvereiket beszolgáltatják, elhagyják korábbi állomáshelyüket, és az ukrán államhoz hűségesek maradnak, ugyanakkor viszont mintegy tizenötezren Oroszország kötelékében szolgálnak tovább.

Míg a Krím félsziget orosz megszállása zajlott, a korábbi ukrán miniszterelnök, Julija Timosenko egy kiszivárgott telefonbeszélgetésben a jelenlegi ukrán hadvezetésnél sokkal harciasabb álláspontot képviselt: Nesztor Sufriccsal, az ukrán biztonsági és védelmi tanács volt helyettes titkárával folytatott beszélgetésében a „narancs hercegnő” elmondta, hogy gépfegyverekkel védené a Krímet, és golyót kívánt a megszállók és Putyin homlokába. Az Ukrajna területén élő oroszokra pedig atomot szórna, ha tehetné. Sufrics hangot adott annak a véleményének, hogy ha Timosenko lenne hatalmon, nem történt volna meg a félsziget megszállása, de kifejezte: ő a maga részéről tartalékos katonatiszt, és hajlandó fegyvert fogni az oroszok ellen.

Nyugaton szerencsére kevésbé hevesen reagáltak az orosz lépésekre: Barack Obama kijelentette, hogy nem fogadják el a Krím félsziget annexióját, és néhány vezető orosz politikai és gazdasági szereplő ellen szankciókat léptettek életbe: korlátozták az Egyesült

Államok és az EU területére történő utazásukat, valamint pénzügyi műveleteiket. Ez egyébként meg is felel az orosz politikai céloknak, ugyanis Putyin már rég­óta szorgalmazta az oligarchák pénzének Oroszországba történő hazavitelét. Eközben a világ vezető hatalmai úgy döntöttek, hogy Szocsi helyett Brüsszelben tartják meg a következő G7-találkozót – immár orosz részvétel nélkül. Oroszország 1998-as csatlakozása óta ez lesz az első alkalom, hogy nem vesz részt a nagyhatalmak csúcstalálkozóján. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint ugyanakkor, mivel ez informális klub, senkitől nem vonhatják meg a tagságot.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!