hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Svájc bezár
A munkaerő-vándorlás korlátozása mellett szavazott a lakosság

2014. 02. 21.
A svájci polgárok alig több mint fele, 50,3 százalék foglalt állást az Európai Unió országaiból érkező bevándorlókkal kapcsolatos szigorú kvóták visszaállítása mellett a múlt vasárnap. A bevándorlás korlátozásáról szóló szavazást a jobboldali konzervatív Svájci Néppárt (SVP) kezdeményezte több mint 135 ezer összegyűjtött aláírással. Mivel a svájci politikai rendszer számos kérdésben a polgárokra bízza a végső döntést, az ország az Európai Unióval kötött korábbi együttműködési megállapodás újratárgyalására kényszerül a jövőben.

A népszavazáson igennel voksolók mindössze 19 500-zal voltak többen, mint a nemmel szavazók. Érdekesség, hogy a bevándorlás által leg­­-inkább érintett Zürich, Zug és Basel kantonokban, valamint a francia nyelvterületen a korlátozás ellen szavaztak, a többi német területen és az olasz nyelvterülethez tartozó Tessin kantonban pedig, ahol napi probléma az olasz munkavállalók viszonylag nyomott bérért való alkalmazása, határozottan a kvóták mellett szavaztak.
A Svájc és az EU közötti kétoldali megállapodás többéves tárgyalássorozat nyomán született meg 1999-ben, és egy 2000-ben tartott népszavazás eredményeként emelkedett törvényerejűvé. Ennek eredményeképpen 2007 óta az EU 500 millió lakosának legtöbbje ugyanolyan előnyöket élvezett a svájci munkaerőpiacon, mint a helybéliek.
A mostani népszavazás következményeként azonban a berni kormányzatnak 3 éven belül fel kell mondania és újra kell tárgyalnia az Európai Unióval kötött bilaterális megállapodásokat a munkaerő szabad vándorlásáról.
Bár Svájc gazdasága jelen pillanatban is fellendülőben van, és a munkanélküliség aránya is alacsony (mindössze 3,2 százalék), mégis sok svájci aggódik a tömeges bevándorlás miatt. A 8 milliós lakosság közel negyede külföldi, és 2013-ban mintegy 80 ezer új bevándorló érkezett az országba, elsősorban Németországból, Olaszországból, Franciaországból és Portugáliából.
A bevándorlás hatásai az SVP értékelése alapján: a zsúfolt, forgalmas autópályák, a környezet kárára történő túlzott építkezés, a lakásbérleti díjak emelkedése, a bérek csökkenése. Véleményük szerint az EU-ból érkező munkavállalók kiszorítják a többi országból érkező munkavállalókat, akik viszont nem térnek vissza a hazájukba, ezáltal a svájci szociális ellátórendszert terhelik; emellett növekszik a külföldiek által elkövetett bűncselekmények száma.
A svájci kormány és a pénzügyi vezetők szerint ugyanakkor a szabad mozgás Svájc gazdasági sikerének a kulcsa, mivel lehetőséget ad az európai szakképzett munkaerő alkalmazására. Úgy vélik, a korlátozó intézkedések lassítanák a gazdasági növekedést a ma még a teljes foglalkoztatáshoz közel álló, de egyre öregedő társadalomban. A bevándorlás korlátozása mellett mindössze az SVP érvelt, ellene viszont széles körű összefogás jött létre a többi párt, a Szövetségi Tanács és számos civil szervezet részvételével. Szórólapjaikon prominens politikusok szólaltak meg a bevándorlás és a bilaterális megállapodások mellett: „Minden második frankot külföldön keres meg Svájc, minden harmadikat az Európai Unióval való kereskedelemből.”
Svájcnak most egy több mint tíz éve érvényes megállapodást újra kell tárgyalnia az Európai Unióval. Didier Burkhalter svájci külügyminiszter a munkaerő szabad vándorlásáról szóló megállapodás újratárgyalása előtt diplomáciai körutazást tervez az európai fővárosokba – ennek keretében elsőként Berlinbe fog ellátogatni. A svájci fővárosban, Bernben, valamint Luzernben vasárnap este több százan tüntettek a népszavazás eredménye miatti nemtetszésüket kifejezve.
A svájci népszavazás eredményét éles nemzetközi kritika fogadta. Brüsszel sajnálatát fejezte ki a szavazás eredményével kapcsolatban. Az Európai Bizottság most a svájci Bundesratnak a választási eredményre adott reakcióját és a kezdeményezés megvalósítására tett javaslatait várja. Olivier Bailly európai bizottsági szóvivő egyúttal kijelentette, hogy nincs lehetőség új megállapodást kötni a munkaerő-áramlásról: „A szabad munkaerő-áramlás vagy abszolút módon, vagy pedig sehogyan sem érvényes.” Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke is úgy véli, hogy a „szabad mozgás korlátozása” nehézségeket okozhat Svájc és az unió kapcsolatában. „Szélsőséges esetben nem zárható ki a határellenőrzések ismételt bevezetése sem… azonban nem tudom elképzelni, hogy Svájc valóban ezt szeretné” – jelentette ki Schulz.
A nemzetközi kritikákkal ellentétben a brit kormány megértést tanúsított a svájci szavazással kapcsolatosan. David Cameron szóvivője útján elmondta: „Az eredmény rámutat arra a növekvő aggodalomra, amely az európai szabad mozgás és munkavállalás következménye.” A brit miniszterelnök még a 2015-ben esedékes választások előtt szigorítani szeretné a bevándorlási szabályozásokat.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!