hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Atlétika szivárványszínben

2013. 09. 06.
Az oroszok nyíltan felvállalják, hogy nem kérnek a világot egyre inkább elborító homoszexuális propagandából. Egy júniusban elfogadott új törvény tiltja a „normálistól eltérő” szexuális formák kiskorúak előtti népszerűsítését. A Nyugaton már szokatlannak számító szabályozás ellen azonnal óriási felháborodás tört ki, ám a Duma döntése mellett a polgárok jelentős része is kiáll. Sőt, egyelőre a nemzetközi közösség is úgy véli, hogy a Szocsiban megrendezésre kerülő téli olimpia bojkottja is kontraproduktív volna.

Putyin elnök akár egyedül is harcol a világban egyre inkább eluralkodó tendenciákkal szemben, és úgy tűnik, hogy az oroszok nagy része is támogatja a homoszexualitás elleni küzdelmét. Júniusban a Duma elfogadott egy törvényt, amely tiltja a „normálistól eltérő minden szexuális forma népszerűsítését” a kiskorúak előtt, és olyan szintű a homoszexuálisok elleni gyűlölet az országban, hogy fényes nappal is támadások érik azokat, akik szexuális orientációjukat a nyilvánosság előtt akarják kifejezni.
A törvény ellen legújabban a sportolók tiltakoznak, és a homoszexuálisok azonnal a Szocsiban megrendezendő téli olimpia bojkottjára szólítottak fel. Jelena Iszinbajeva rúdugró világbajnok azonban ezzel szemben az augusztusban Moszkvában megrendezett atlétikai világbajnokságon kinyilvánította, hogy támogatja a törvényt. Iszinbajeva felháborodással reagált arra, hogy két svéd atlétanő a vébén úgy fejezte ki a homoszexuálisok iránti támogatását, hogy szivárványszínűre festették a körmeiket. „Ez tiszteletlenség az országunkkal, a polgárainkkal szemben. Mi, oroszok talán különbözünk más európai országoktól, de megvannak a törvényeink, amelyeket mindenkinek tiszteletben kell tartania. Ha külföldre utazunk, akkor az ottani szabályokat igyekszünk követni, nem kényszerítjük rájuk a saját szabályainkat… Mi, oroszok átlagos, normális emberek vagyunk” – jelentette ki Iszinbajeva, aki később írásbeli nyilatkozattal finomított korábbi mondatain, gyenge angoltudására fogva azt, hogy a média állítólag félreértette, amit mondott – ő ugyanis ellenzi „a melegek mindenfajta szexuális alapon történő diszkriminációját.”
Iszinbajeva, akinek fenti nyilatkozata heves reakciókat váltott ki a világversenyen részt vevő többi sportolóból, a Szocsiban megrendezendő téli olimpia orosz nagykövete. Az amerikai Nick Simmonds (képünkön jobbra) a 800 méteren szerzett ezüstérmét ajánlotta fel otthoni homoszexuális és leszbikus barátainak, és a BBC Radio 5 Live műsorának adott interjúban a követ­ke­zőket üzente a rúdugró világbajnoknak: „Tudod mit, Jelena? A ti polgáraitok nagy része átlagos, normális homoszexuális.”
A törvény által keltett hullámok azonban nem állnak meg az atlétikánál. A felháborodott homoszexuális szervezetek azonnal követelni kezdték, hogy az őket támogató sportolók bojkottálják a 2014-ben Szocsiban megrendezésre kerülő téli olimpiát. Ezzel szemben azonban konszenzus kezd kialakulni a politikusok és a sportolók között arról, hogy a bojkott több kárt tenne az „ügynek”, mint hasznot. Obama elnök szerint azokat a sportolókat érné a legnagyobb kár, akik évek óta készülnek a megmérettetésre, és más politikusok is úgy nyilatkoztak, hogy emiatt nem fogják otthon tartani a nemzeti válogatottjukak. Guido Westerwelle német külügyminiszter, aki maga is nyíltan homoszexuális, ugyancsak azt nyilatkozta az Itar-Tass orosz hírügynökségnek, hogy a bojkott „nagy károkat okozna az LMBT jogok védelmére tett erőfeszítésekben”.
Nagy-Britanniában Stephen Fry, a népszerű színész szólított fel a bojkottra, párhuzamot vonva az 1936-os berlini olimpiával, amelyet a zsidók elnyomása miatt bojkottáltak a nyugati államok. Cameron elnök erre reagálva Twitteren keresztül nyilatkozott: „Könnyebb úgy kihívást intézni az előítéletek ellen, ha részt veszünk, mintha bojkottálnánk a téli olimpiát.” Fry pedig még annak az ötletét is felvetette, hogy helyezzék át az olimpia helyszínét a kanadai Vancouverbe. A Brit Olimpiai Szövetség vezetője, Sebastian Coe szerint viszont, aki a nyugati államok által bojkottált 1980-as olimpián nyerte az első aranyérmét, „úgysem érik el a kitűzött célt, és csak egy csoportnak okoznak kárt, a sportolóknak”. Coe szerint nem helyes a sportversenyeket politikai üzenetek küldésére felhasználni.
Az oroszok közben magyarázkodni voltak kénytelenek, ugyanis a világbajnokságon a négyszer 400 m-es női váltó két tagja a dobogón egy csókkal ünnepelte az aranyérmet. Az atléták, Kszenija Ryzhova és Tatjana Firova nem nyilatkoztak, viszont Vitalij Mutko sportminiszter a média által felfújt ügynek nevezte az állítólagos ellentmondást, és elmondta, hogy a két futónő nem a júniusban elfogadott anti-homoszexuális törvény elleni tiltakozásképpen csókolózott a nagy nyilvánosság előtt, hanem egy hosszú ideje tartó személyes ellentétet zártak le elég szokatlan módon.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!