hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pápai beismerés

2013. 06. 25.
Van meleglobbi a Vatikánban, ismerte el Ferenc pápa egy magánbeszélgetésen. A kijelentésre a latin-amerikai szerzeteseket és apácákat tömörítő CLAR szervezet képviselőivel folytatott megbeszélésen került sor, amelynek tartalmát elméletileg nem a nyilvánosságnak szánták, így arról nem készült hangfelvétel. A beszélgetésről beszámoló Reflexión y Liberación című chilei lap a résztvevők elmondása és a CLAR vezetői által készített összefoglaló alapján írta meg beszámolóját, amelyet rövid úton átvett a teljes világsajtó.

Az érdeklődés nem ok nélküli. A vatikáni meleglobbi létéről régóta folynak a találgatások, egy verzió szerint ennek a hálózatnak a létezése miatt mondott le váratlanul XVI. Benedek, Ferenc elődje. Bár az ügyet azóta is sikerült altatni, a CLAR képviselőivel való beszélgetésen Ferenc pápa kertelés nélkül beismerte a jelenlevőknek, hogy valóban létezik egy meleg prelátusokból álló hálózat a Vatikánban. „Említésre került a meleglobbi, és igaz, hogy itt van… Majd meglátjuk, hogy mit tehetünk.”
A beszámoló szerint a pápa nem egymaga akar a reformoknak nekilátni. „Nem hajthatom én végre a reformokat, ezek szervezési kérdések, és én nagyon szétszórt vagyok, a szervezés soha nem volt erős oldalam.” Majd hozzátette, hogy nagyon bízik a bíborosi bizottságban, amelyet erre a feladatra hozott létre. „Ott van nekünk (Oscar) Rodríguez Maradiaga, aki latin-ame­rikai, aztán (Francisco Javier) Errázuriz is, és ők nagyon összeszedettek.
A müncheni bíboros (Reinhard Marx) is nagyon összeszedett: ők képesek lesznek véghez vinni a reformokat” – folytatta a pápa.
A La Stampa olasz napilap további részleteket is közöl a beszélgetésből: a CLAR képviselői szerint Ferenc pápa bátorította a híveket, hogy nyissanak új perspektívák felé, félelem nélkül, vállaljanak kockázatot, nyissanak a szegények felé és a földrészen előadódó új kihívások felé. „Még ha kaptok is egy levelet a hittani kongregációtól, melyben közli egyik vagy másik állítását... Ne aggódjatok. Magyarázzátok meg, ami magyarázatra szorul, de menjetek tovább... Nyissatok ajtókat, tegyetek valamit ott, ahová az élet szólít benneteket. Jobb egy olyan egyház, amely hibákat követ el, miközben cselekszik, mint egy beteg, bezárt egyház...” – jelentette ki a pápa.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!