hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Koncepciós per és korrupció
Kell-e ellenzék Oroszországnak?

2013. 05. 02.
Tovább folyik Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető pere a kirovi bíróságon, ahol elsőrendű vádlottként sikkasztásért vonják felelősségre egy 2009-es ügy miatt. Amennyiben elítélik, az politikai karrierje végét fogja jelenteni, és egyben aláássa a hitelességét annak a korrupcióellenes tevékenységnek, amellyel a jelenlegi politikai vezetés és a hozzá közel álló gazdasági társaságok kapcsolatait tárja fel. A független igazságszolgáltatásba vetett bizalom korábban is alacsony szinten volt Oroszországban, az ellenzék vezető politikusának pere pedig még inkább alátámasztja a politikai befolyás jelenlétét a bíróságokon.

Párhuzamosan több bírósági eljárás zajlik gazdasági bűncse­lek­mények miatt a közgazdasági és jogi végzettséggel rendel­kező Alekszej Navalnij ellen, aki több nagyvállalat elnökségi tagja volt.
A kirovi bíróságon megjelent politikus védői arra hivatkoztak, hogy nem volt elegendő idejük a nyomozati anyagok megismerésére, ezért a tárgyalás elhalasztását kérték, ami után a per e héten folytatódott. Navalnij és viszonylag jelentős számú támogatója szerint az ellenzéki vezető ellen koncepciós eljárás zajlik a Kreml nyomására, noha a vád vele szemben mintegy 16 millió rubel elsikkasztása. A tárgyaláson a politikus tagadta a vádat, és a per politikai motivációját hangsúlyozta.
Az ellenzéki politikus és blogger azzal húzta ki a gyufát a Kremlnél, hogy a 2011-es parlamenti választásokon a „Nem a bűnözők és tolvajok pártjára” szlogennel mintegy tízmillió szavazatot elvitt az Egységes Oroszországtól, ezzel megakadályozva, hogy Putyin pártja megszerezze a kétharmados többséget. Ezenfelül bloggerként olyan korrupciós ügyeket tárt fel és hozott nyilvánosságra, amelyek miatt a kormánypárt három vezető pozícióban lévő tisztségviselője kényszerült lemondásra. Navalnij volt egyértelmű­en a leginkább karizmatikus arca a tavaly tavaszi ellenzéki megmozdulásoknak, amelyek egységbe tömörítették a kommunistáktól a liberálisokon át a szélsőjobbig mindazokat, akik kétségbe vonták a parlamenti és elnökválasztások tisztaságát, és akik a jelenlegi rendszerrel szemben álltak. Ha a jelenleg ellene folyó perben elítélik, politikai pályafutása már az előtt megreccsen, hogy igazán elkezdőd­hetett volna – ugyanis Putyin javaslatára a Duma elé terjesztenek egy olyan törvényjavaslatot, amely tiltaná a választásokon azok indulását, akik a bűnügyi nyilvántartásban szerepelnek. Márpedig ez Konsztantin Zajceven, a Navalnij ügy bíróján nem fog múlni, állítása szerint ugyanis hétszerte könnyebb valakit elítélni, mint felmenteni.
Vlagyimir Putyin egyéves elnöki regnálása alatt az ellenzék, amely sem az elnökválasztásra nem tudott épkézláb kihívót találni, sem a parlamenti választásokra, és az önkormányzati voksolásra sem volt képes az Egységes Oroszországgal szemben említésre méltó támogatottságú pártot elindítani, visszavonult a blogok és az internet világába. Az egy évvel korábbi utcai megmozdulások már csak emlékek. Az ellenzék vezető arcai kompromittálódott, az orosz közmédia által lejáratott személyekké váltak, jobb esetben csak garázdaságért töltöttek rövid időt rács mögött, rosszabb esetben viszont különféle gazdasági bűncselekmények miatt akár tíz évre is börtönbe kerülhetnek. Az összeesküvés-elméletek kedvelői­nek népes tábora szerint az egész ellenzéket az Egyesült Államok pénzeli, Oroszország bomlasztására.
Az ellenzék szerint viszont vezetőik koncepciós eljárások áldozatai. A héten számolt be kormánya éves teljesítményéről a Duma előtt Dmitrij Medvegyev miniszterelnök. Ahogy az lenni szokott, a kormány elégedett a tevékenységével, és ez a számok tükrében érthető is: 3,4 százalékos GDP-bővülés, 10 százalék körüli államadósság és mérséklődő infláció, a közszolgálatban dolgozók 20 százalékos béremelése, egy évvel a választásokat követően – kampányfogásról tehát szó sincs. A statisztikai hivatal szép számadatai és a viszonylag magas béremelések ellenére az ország lakossága kevesli az elért eredményeket. A felsőoktatás reformja Oroszországban is sürgető gond, az infrastruktúra nem a kellő ütemben fejlődik, és az elöregedő társadalom pár év múlva a jelenlegi nyugdíjrendszert fenntarthatatlanná teheti. A lakosság életérzését leginkább a mindent átszövő korrupció, a jogállamiság és a törvény uralmának hiánya és a részrehajló igazságszolgáltatás határozza meg – ezekre a kérdésekre nem a GDP növekedése és a bérfejlesztés a válasz. Az alapvető polgári szabadságjogok kérdése éppen az a téma, amellyel kizárólag az ellenzék foglalkozik, amelynek egyik legismertebb arca éppen Alekszej Navalnij.

Vkontakte

Házkutatást tartottak a Facebook orosz megfelelője, a Vkontakte irodáiban, valamint tulajdonosa, Pavel Durov lakásában. A Vkontakte vezetői attól tartanak, hogy az akció a Kreml újabb próbálkozása az ellenzéknek tág teret adó internet oroszországi leuralására. Az orosz hatóságok és a kormány kezdi ugyanis felmérni az internet és a közösségi média által jelentett veszélyt. Miközben a legnépszerűbb orosz közösségi portál alapító igazgatója, Durov közlekedési kihágás miatt eljárás alatt áll, a másik két tulajdonos tulajdoni hányadát 48 százalékos arányban megvásárolta Ilja Scserbovics, aki az állami tulajdonú olajóriás, a Rosznyefty elnökségi tagja. „Putyin már de facto tulajdonosa a VKontakte oldalnak” – kommentálta a hírt egy orosz internetes bennfentes. A Kreml tart az interneten Vlagyimir Putyin elnökségbe való visszatérése után elindult tiltakozáshullámtól, amelynek számos eleme a közösségi oldalak szervezésével indult. Az internetes média Oroszországban az ellenzék szinte egyetlen komoly fóruma, amelyet a Kreml kemény keze még nem ért el – a hivatalos nyomtatott és televíziós média közvetlenül a kormány, vagy olyan baráti cégek befolyása alatt áll, mint a Gazprom.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!