hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kidobott pénz - Irak nem kér a segítségből

2012. 09. 14.
Több mint 200 millió dollárt dobott ki az ablakon az Egyesült Állmok legutóbbi iraki segélyprogramjával, melyet a „legújabb Marsall-tervként” aposztrofáltak az illetékesek – áll a napokban közzétett jelentésben. A program az iraki rendrök képzését célozta, ám Irak de facto kidobott pénznek nevezte a ráfordítást, s az együttmŐködés szikráját sem mutatja.

Az iraki rendőrség fejlesztését célzó program az Egyesült Államok Külügyminisztériumának világszinten is legnagyobb ilyen irányú projektje lett volna, amelyet öt év alatt, több milliárd dolláros befektetéssel valósítottak volna meg annak érdekben, hogy az amerikai haderő decemberi kivonulását követően Irak saját erőből is képes legyen a rend fenntartására. A Bagdad teljes érdektelenségén megbukott program azonban mostanra több mint 200 milliós veszteséget termelt.
A bagdadi amerikai nagykövetségre hétfőn érkezett jelentés szerint a képviselet semmiféle kötelezettségvállalási dokumentumot nem kapott Iraknak a programban való részvételéről. Ugyanakkor több bagdadi politikus tökéletesen haszontalannak és érdektelennek nevezte a rendőrök képzésére létrehozott programot.
A bagdadi amerikai nagykövetség a képzés helyszínéül szolgáló, 108 millió dollár értékű főiskolai épületkomplexum év végi átadását tervezi az irakiaknak, és a 98 millió dollár értékű basrai helyszínen is beszünteti a rendőrök képzését. A képzésben részt vevő tanácsadók számát máris jelentősen csökkentették – a korábbi 350-ről 36-ra.
„A legnagyobb tanulság, hogy a hasonló jellegű segély- és helyreállítási programok esetében a befogadó ország együttműködésének biztosítása elengedhetetlen” – áll a 41 oldalas jelentésben, amelynek egy előzetes példányát az Associated Press hírügynökséghez juttatták el.
A hosszú ideje tartó kiképzés és a befektetett dollármilliók ellenére az iraki rendőrség továbbra is érzékeny célpont – vasárnap a Bagdadtól 64 kilométerre fekvő korábbi al-Kaida-bázis, Faludzsa közelében 7 rendőr vesztette életét egy fegyveres összetűzés során, további 9-en pedig súlyosan megsérültek. A támadók feltehetőleg szunnita felkelők voltak, akik az amerikai kivonulást követően igyekeznek visszaszerezni azokat a területeket, ahonnan az amerikai csapatok kiűzték őket.
Carol Z. Perez külügyminiszter-helyettes egy július 26-án kelt levelében még további összegek szükségességéről beszél – a jelentés készítői ugyanakkor Adnan al-Asadi iraki belügyminiszter-helyettes szavait idézik, aki „haszontalannak” nevezte a programot. A több iraki politikus által is alátámasztott nézet szerint az ország a továbbiakban nem látja szükségét az amerikai szakértelem kiaknázásának. A jelentés kiemeli: az Egyesült Államok 2003 óta 8 milliárd dollárt költött a rendőrség felszerelésére és kiképzésére – az akkor körülbelül 58 ezres rendőrségi állomány 2010-re 650 ezerre nőtt. A kiképzést tavaly októberig az amerikai hadsereg vezette, melynek kivonulása után a nagykövetség vette kézbe a szervezést – ahogy a jelentés értékelte, „vegyes eredménnyel”. A jelentős mértékben szűkített programnak a továbbiakban Irbil, az északi kurd régió fővárosa ad otthont, ahol a helyi hatóságok vállalták fel a szervezést.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!