hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lassú változások Líbiában

2012. 07. 19.
Úgy tŐnik, megszakadt az arab tavasznak nevezett sorozat, amely sorra buktatta meg a Közel-Keleten uralkodó rezsimeket, átadva a stafétát a Muzulmán Testvériségnek a legtöbb országban. A múlt szombati líbiai választásokon a nem hivatalos eredmények alapján egy 58 pártból összeálló liberális formáció, a Nemzeti Erk Szövetsége aratott gyzelmet. A problémák azonban ettl még nem oldódnak meg teljesen. Szakértk szerint ugyanis hónapokig is eltarthat, mire megalakul az új líbiai kormány.

A Szövetséget Mahmúd Dzsib­ril vezeti, aki a Kadhafi-rezsim tavaly év eleji bukását követően felálló átmeneti kormány miniszterelnöke volt. Pontosan ezért nem lehet képviselő az új parlamentben, pártvezetői szerepét azonban nem kell feladnia. A Muzulmán Testvériség még vasárnap elismerte vereségét a legnagyobb városokban, Tripoliban és Bengáziban.
A választásokon 3500 jelölt indult a 200 parlamenti helyért, a részvétel pedig ugyancsak igen magas volt, a 2,8 millió regisztrált választó 60 százaléka adta le voksát valamelyik jelöltre. A hivatalos eredményekre valószínűleg a hét végéig várni kell, de az előzetes eredmények alapján Egyiptom és Tunézia után valóban megtörik a Muzulmán Testvériség sikersorozata a térségben.
Az eredmény azért is meglepő, mert a 60 éves Dzsibril politikai szerencsecsillaga leszálló ágba került már a tavalyi év végén, miután szeptemberben lemondott az átmeneti kormány vezetői posztjáról, mert vitákba keveredett a másik kormányfővel, Musztafa Abdul Dzsalillal, és a felkelők oldaláról is egyre több kritika érte. A mostani eredmények tükrében azonban nyilvánvaló, hogy a visszahúzódás briliáns politikai lépés volt Dzsibril részéről. Az átmeneti kormány népszerűsége ugyanis jelentősen megcsappant, mert a változások Líbiában csak nagyon lassan következnek be.
Dzsibril ezzel másodjára tett fel mindent egy lapra, és nyert. A politikus ugyanis korábban Kadhafi egyik technokratája volt, ám 2011 márciusában átállt a felkelők oldalára, amivel saját kivégzését kockáztatta, amennyiben Kadhafinak sikerült volna levernie a felkelést. Annak ellenére, hogy a nemzetközi terepen még elég bizonytalanul mozog, országán belül minden kétséget kizáróan sikerült egységbe kovácsolnia a liberális erőket a radikálisokkal szemben. Így tudták elkerülni azt, ami mind Egyiptomban, mind Tunéziában a hatalomba segítette a Testvériséget, mégpedig, hogy a liberális szavazatok többsége sok kis párt között szóródjon szét.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!