hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Fenyegető háborús játék
Távozott a szunnita tábornok

2012. 07. 19.
Újabb, az eddigieknél magasabb rangú személy emigrációja rázta meg a szír rezsimet a múlt héten: egy Basar al-Asszadhoz közel álló szír tábor­nok, Brig Gen Manaf Tlas szökött meg Szíriából, és keresett mene­déket Franciaországban, ahol a Szíria Párizsi Barátai elnevezésŐ konferencián több mint száz ország képviseli próbálnak kiutat keresni a szír válságból.

A szíriai lázongások kezdete óta ez a legmagasabb szintű emigráció. Tlas menekülése azt bizonyítja, hogy Asszad kísérete is kezdi belátni: a rezsim nem fenntartható, s nem lehet tovább kiállni a mészárosként viselkedő elnök mellett. A damaszkuszi kormány számára zavarba ejtő Tlas (képünkön Asszad mellett jobbra) távozása, hiszen ő volt az Asszad-rezsim védelméért felelős Köztársasági Gárda egyik vezetője, és ilyen módon az elnöki palota belső köreiből kapott közvetlen utasításokat. Ezért világos látással rendelkezik a szír kormány működéséről és a döntéshozatali folyamatokról a felkelés kezdete óta. Apja, a korábbi szír védelmi miniszter jelenleg Párizsban él.
A damaszkuszi ellenzék ugyanakkor pozitív jelnek tekinti Tlas távozását, hiszen minden egyes magas rangú tisztviselő szökésével gyengül a rezsim. Tlas volt egyébként az a kormányzati tisztségviselő, aki elsőként ült le az ellenzék vezetőivel, hogy párbeszédet kezdeményezzen. Május óta pedig házi őrizetben tartották, mert nem értett egyet a rezsim biztonsági döntéseivel. A többségében alavita vezetéssel szemben Tlas szunnita muzulmán.
Szíria fegyveres erői nagyszabású háborús játékba kezdtek a külső támadások visszaverésének szimulálására. Ez a hadgyakorlat egyértelműen a külföldnek szól, és azt az üzenetet hordozza, hogy eszükbe ne jusson beavatkozni a Basar al-Asszad elnök elleni felkelésbe. Kofi Annan ENSZ-nagykövet beismerte, hogy hatpontos béketerve dugába dőlt, az ENSZ-megfigyelők saját szállodáikba szorultak vissza az erőszak eszkalálódása miatt. Annan Iránban látja most a stratégát, aki rendet teremthet a Közel-Keleten.
Oroszország három hónappal meghosszabbítaná az ENSZ szíriai missziójának megbízását, továbbra sem ért egyet azonban az Asszad-rezsim elleni szankciók meghozatalával.  Miközben az Egyesült Államok támogatná a szankciókat, a François Hollande által vezetett párizsi konferencián Hillary Clinton amerikai külügyminiszter felszólította Oroszországot és Kínát, hogy a szír nép akaratát támogatva hátráljanak ki a rezsim mögül.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!