hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A modern iszlamista
„Barbie” hercegnő diplomáciai bonyodalmat okozhat Londonnak

2012. 07. 19.
Politikai menedékjogért folyamodott az Egyesült Királyság Belügyminisztériumához Sara bint Talal bin Abdulaziz Al Szaúd szaúd-arábiai hercegn, mivel attól tart, hogy hazájában veszélyben forog az élete.

Sara hercegn Abdullah Al Szaúd szaúd-arábiai uralkodó unokahúga, a jelenlegi szaúdi állam alapítójának unokája. Kérelmével igencsak zavarba hozta az Al Szaúd-dinasztiát, mivel eddig még nem fordult el, hogy az uralkodócsalád egy ilyen magas rangú tagja folyamodjon politikai menedékjogért.
A benyújtott kérelemhez csatoltak egy, a hercegn saját biztonsági szolgálata által készített jelentést, amely egy lehetséges emberrablás kockázatát írja le. Sara hercegn azzal vádolja a vezet szaúdi tisztviselket, hogy és négy gyermeke elrablását, valamint Szaúd-Arábiába való visszacsempészését tervezték. Állítása szerint már volt példa arra, hogy a szaúdi nagykövetség eltt egy hivatalnok megpróbálta elkapni t a karjánál fogva. Csak azért nem értesítették a rendrséget, mert a hercegn el kívánta kerülni a diplomáciai botrányt.
„Bántalmaztak fizikailag. Bántalmaztak lelkileg. A számláimat is befagyasztották” – nyilatkozta Sara bint Talal a The Sunday Telegraph két újságírójának, akikkel egy titkos helyen találkozott. Mint mondta, országában lejárató kampányt indítottak ellene, megkérdjelezve mentális épségét, valamint azzal vádolták, hogy a szaúdi ellenzék és a Hezbollah pártján áll. A hercegn határozottan tagadja a vádakat. „Vissza akarom kapni a jogaimat és méltóságomat” – mondta.
Sara hercegn felbecsülhetetlen gazdagságban ntt fel, mindene megvolt, amit csak akart. Családtagjai épp ezért „kis Barbie”-nak becézték, angol nevelnje azonban szigorúan fogta. Késbb a Szaúdi Királyi Egyetemen tanult, majd feleségül ment egy királyi unokatestvéréhez, akitl azonban még a húszas éveiben elvált. Édesapjával együtt dolgozott, aki UNICEF-nagykövetként tevékenykedett, együtt látogatták a különböz menedéktáborokat. Miután apjával megromlott a kapcsolata, a most 38 éves hercegn 2007-ben Londonba költözött négy gyermekével. Jelenleg egy ötcsillagos szállodában laknak, saját biztonsági szolgálata vigyázza épségüket.
Sara hercegn állítása szerint családjának azon ága, amelyben született, mindig is különbözött a többi Al Szaúd-ágtól, jellemzen „nyitott, sokszínŐ és ellentmondásos”. „A karácsonyt is megünnepeljük” – mondta. Bár nem kívánja vitatni sem Abdullah király, sem a saríajog tekintélyét, magát bels reformernek tartja. „Az én utam a modern iszlám útja” – állítja.  
A hercegn menedékjogának biztosítása feszültséget okozhat az angol–szaúdi diplomáciai kapcsolatokban, mivel a szaúdi hatóságok ragaszkodnak a hercegn hazatéréséhez. 1980-ban már okozott problémát egy másik szaúdi hercegn esete, akit hazájában házasságtörés miatt kivégeztek. Miután egy brit tévécsatorna „Egy hercegn halála” címmel tudósított a történtekrl, a brit nagykövetet kiutasították Szaúd-Arábiából, és felmondták az exportmegrendeléseket.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!