hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Színre lép az F-csoport
Német–francia „puccs” az európai hatalomért?

2011. 12. 15.
Változnak az idők: régebben a nagy hatalmú háttérszervezetek a konspirációs elméletek híveinek nagy örömére tényleg a háttérben, többé-kevésbé titokban működtek. A gazdasági válság ezt a régi tradíciót is elsöpörte. Az új, egyesek szerint teljhatalmú európai hatalmi központ a nyilvánosság előtt jött létre október 19-én, a Frankfurti Operaház konferenciatermében. Az Európai Unió nyolc kulcsszereplője egy héttel később már be is mutatkozott a cannes-i csúcstalálkozón. ők a Frankfurti Csoport, akik alig két hónap alatt bebizonyították, hogy Európában az eddigi gyakorlattól eltérően mégis lehet villámgyors döntéseket hozni. Papandreu és Berlusconi már tudja ezt, most David Cameron iratkozott fel a „brüsszeli kommandócsoport” célszemélyei közé.

Csillogó gálaünnepségre gyűlt össze Európa politikai és gazdasági elitje október közepén Frankfurtba. Jean-Claude Trichet-t, az Európai Központi Bank leköszönő elnökét búcsúztatták, az első sorba Angela Merkel mellett Nicolas Sarkozyt várták. A francia elnök késve ugyan, de megérkezett, miután otthagyta a szülőszobában feleségét, aki éppen vajúdott első közös gyermekük születésére várva.

A csodálatosan felújított Frankfurti Operában az ünnepi hangulatról a Claudio Abbado vezényelte bolognai Mozart Zenekar gondoskodott. A remekművek előadása után azonban váratlanul komolyra fordult a szó. Kerekes széken a színpadra tolták Helmut Schmidt volt nyugatnémet kancellárt. A 92 éves idős politikustól néhány udvarias üdvözlő szót vártak, ám Schmidt nem finomkodott. Az Európai Unió keresztapjaként is emlegetett idős politikus arra figyelmeztette előkelő hallgatóságát, hogy „a politikusok mai generációjának kudarca sokkal nagyobb fenyegetést jelent Európa jövője számára, mint egyes tagállamoknak az eladósodottsága."

Az egykori kancellár beszéde után a vezető politikusok az operaház konferenciatermében gyűltek össze. Angela Merkel és Nicolas Sarkozy mellett José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke; Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke; Mario Draghi, az Európai Központi Bank új vezetője; Olli Rehn finn politikus, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyekért felelős biztosa (gazdasági témákban Barroso jobbkeze), valamint két további pénzügyi nagyágyú, Jean-Claude Juncker

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!