A tipikus kisvárosi amerikaiak – így jellemezték a meglepett szomszédok a kémügy résztvevőit, akiket hétfőre virradóra tartóztatott le az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda, az FBI egy összehangolt akció keretében több amerikai városban.
A New Jersey államban lévő Montclairben élt eddig az a Murphy házaspár, akiket szintén hétfőn éjjel vettek őrizetbe kertvárosi házukban. A házaspár közelében élők elmondták, hogy Richard és Cynthia békésen nevelte két lányát, és arról faggatták szomszédaikat, hogy melyik a legjobb középiskola a környéken. A férfi rendszeresen nyírta a füvet házuk kertjében, az asszony pedig esténként virágcsokorral és francia kenyérrel a kezében tért haza pénzügyi vonalon betöltött munkájából. „Kertészkedésről, kutyákról és a gyerekekről szoktunk beszélgetni” – mondta az egyik szomszéd a New York Timesnak.
Orosz akcentus, belga útlevél
Néhány kilométerrel odébb, Yonkers-ben élt egy másik házaspár, Vicky Pelaez és Juan Jose Lázaro, akik azonban csak első ránézésre voltak hétköznapiak. A férfi a Baruch College-ban tanított, és diákjai körében fennen hirdetett baloldali nézeteiről lett híres. Volt, akit ez zavart, mások viszont felnéztek rá. Vicky Pelaez pedig az egyik legismertebb spanyol nyelvű amerikai lap, az El Diario La Prensa munkatársa volt. A Massachusetts állambeli Cambridge-ben is egy házaspár került az FBI látószögébe. Donald Heathfield a Harvardon végzett közigazgatás szakon, felesége, Tracey Lee Ann Foley pedig egy ingatlanügynökségnél dolgozott. Összesen tíz embert tartóztattak le, akiket azzal vádolnak, hogy erősen fedett küldetést teljesítettek Oroszország megbízásából az Egyesült Államok területén.
Nemcsak a szomszédok, hanem a rokonok, kollégák és barátok is megdöbbentek a letartóztatásokon. Többségük azt állítja, az égvilágon semmi nem utalt arra, hogy az említett házaspárok kémek lennének. Egyedül Cynthia Murphyről jegyezte meg egy szomszédja, hogy az akcentusa miatt nemrég megkérdezte tőle, orosz származású-e. A hölgy erre azt felelte, hogy nem, hanem belga.
Lázaro professzorról pedig kollégái és diákjai is úgy érezték, hogy titokzatosság lengi körül. A diákjai beszámoltak arról, hogy a tanár előadásaiban elítélte az iraki és afganisztáni háborúkat, miközben dicsérte a kubai egészségügyi és oktatási rendszert.
Felesége, Vicky Pelaez pedig még rejtélyesnek sem volt nevezhető, hiszen írásaiban húsz éven keresztül nem is rejtette véka alá Kuba, Haiti és Venezuela iránti szimpátiáját, miközben erősen bírálta a Bush- illetve Obama-kormányzatot. Írásait baloldali internetes portálok vették át, melyek közül többet a kubai állam tart fenn.
Pelaez múltjában ráadásul homályos részletek is vannak. 1984-ben például, amikor még televíziós riporterként kereste kenyerét Peruban, egy időre elrabolták baloldali lázadók. Azt követelték elengedéséért cserébe, hogy tegyék közzé felhívásukat. Ezt megkapták, Pelaezt pedig szabadon engedték.
Pelaezt és Lázarót az FBI azzal vádolja, hogy pénzküldeményeket fogadtak el az orosz kormánytól. Házukban állítólag az amerikai titkosszolgálatok olyan hangokat észleltek, amelyek arra utalnak, hogy kódolt rádióüzeneteket fogadtak. Az FBI szerint Pelaez 2000-ben és 2007-ben is pénzt kapott egy orosz kormányzati tisztviselőtől egy dél-amerikai ország egyik parkjában. A három évvel ezelőtti találkozón állítólag láthatatlan tintával írott üzenetet adott át az orosz kontaktnak.
Ugyancsak a letartóztatottak között szerepel Anna Chapman, aki honlapján ingatlanokat forgalmazott. Ő azt állítja, hogy alapot készült létrehozni az orosz–amerikai üzleti kapcsolatok fejlesztésére. Chapmant azzal vádolják, hogy január óta rendszeresen találkozott orosz kormányzati tisztviselőkkel. Egy FBI-ügynök leplezte le, aki az orosz konzulátus alkalmazottjának adta ki magát, és így vette fel vele a kapcsolatot. Chapman ezután álnéven mobiltelefont vásárolt.