Az elmúlt hetekben-napokban nem kisebb figyelmet keltett Oroszországban és
az egész világon egy ezt megelőző, és egy ezt követő moszkvai esemény: Dmitrij
Medvegyev üzenete a parlamenthez, illetve az alkotmány módosításának jóváhagyása
az állami dumában.
Üzenetében az államfő azt javasolta, hogy a parlament módosítsa az Oroszországi
Föderáció alkotmányát olyképpen, hogy a saját mandátuma az eddigi 4 helyett 5,
az államelnöké pedig 5 helyett 6 év legyen. Az orosz, de főként a külföldi
sajtóban erre óriási találgatás kezdődött arról, hogy ezzel az úgymond
Putyin-kreatúra Medvegyev „gazdájának” kíván-e megágyazni: hamarosan lemond az
elnöki posztról, és akkor ismét Putyin foglalhatja el a legmagasabb állami
tisztséget, méghozzá 12 évre. (A hatályos alkotmány értelmében ugyanis – és ez
most sem fog változni – egy személy egymás után csak kétszer töltheti be az
elnöki tisztet. Ezért nem indulhatott Putyin idén az elnökválasztáson.) Ezt
Medvegyev kereken cáfolta, már csak azzal is, hogy az alkotmánymódosítás hatálya
csupán a következő választási ciklustól lesz érvényes. Szavai szerint az 5,
illetve 6 éves ciklust az ország stabilitásának megszilárdítása és az előtte
álló kihívásoknak való megfelelés teszi szükségessé.
Az állami duma (az alsóház) néhány nap múlva neki is állt az 1993-ban,
népszavazáson elfogadott „jelcini” alkotmány első lényeges módosításának
tárgyalásához, és azt három olvasatban nem egészen egy hét alatt lezavarta.
Méghozzá a minimálisan szükséges kétharmadosnál jóval nagyobb arányban. A
vitában a módosítás ellen csak a Zjuganov-féle kommunisták és Zsirinovszkij
úgynevezett Liberális Demokrata Pártjának képviselői érveltek, ám mint jóformán
minden hasonló esetben, az utóbbiak csak a szájukat jártatták, de aztán igennel
szavaztak. Végeredményben a duma 392 képviselője közül csupán 57 kommunista és
még 2 honatya nem adta áldását a mandátumok meghosszabbítására. Az
alkotmánymódosítás most a szövetségi tanács (a felsőház) elé kerül, ahol
jóváhagyásához ugyan már háromnegyedes többség szükséges, ám tekintve, hogy ez a
kamara a központi hatalom által kinevezett helyi vezetőkből áll, kétség sincs
afelől, hogy ez simán megtörténik.
Oroszország – mármint a hatalom – ugyanis egységes. Ezt tükrözte a hajdani
állampártra mind inkább hasonlító és nevében is Egységes Oroszország párt X.
kongresszusa is. A televízión élő adásban közvetített ünnepélyes tanácskozást
Dmitrij Medvegyev elnök nyitotta meg. Főként általánosságokat tartalmazó
beszédében csak mintegy a politikai alaphangot adta meg, annál is inkább,
minthogy érdemi mondanivalóját már a parlamenthez intézett nem sokkal korábbi
beszédében előadta. A kongresszus fő szónoka Vlagyimir Putyin volt, aki
hivatalosan a párt vezére, ugyanakkor – páratlan módon – formailag nem tagja a
pártnak. A kommentátorok többsége szerint ez kifejezetten miniszterelnöki beszéd
volt, e sorok íróját azonban mégis inkább a szovjet időszak pártkongresszusain
elhangzott főtitkári beszámolókra emlékeztette. Igaz, hogy a kormányfő
elsősorban a gazdasági és szociális kérdéseket helyezte beszéde középpontjába,
de vajon nem ez jellemezte-e az ügyeletes első számú pártvezetőnek a Szovjetunió
Kommunista Pártjának kongresszusain elhangzott beszámolóit is?
Putyin nem tagadta, hogy a nemzetközi pénzügyi-gazdasági válság nehéz helyzetbe
hozta az Oroszországi Föderációt is – abból kell kivezetnie a pártnak az
országot –, de azután a hallgatónak olyan benyomása támadhatott, hogy az orosz
vezetés párhuzamot lát a Szovjetunióba számos ok miatt be nem gyűrűzött 1929-es
kapitalista világválság és a mai oroszországi helyzet között. Putyin szerint az
orosz gazdaság változatlanul erős, és az ország eredményesen meg fog küzdeni az
Egyesült Államok okozta pénzügyi világválsággal. Ám hogy ez sikerül-e, abban
sokan kételkednek. Az orosz gazdaság ugyanis már most sincs a legjobb formában.
A Világbank adatai szerint 2008-ban 50 milliárd, jövőre mintegy 100 milliárd
tőkét vonnak ki Oroszországból, ahol egyébként az infláció az idén 13,5
százalékos, és valószínűleg 2009-ben sem sikerül 12 százalék alá szorítani.
Eközben az utóbbi évek gyors növekedésének alapját képező olaj- és
földgázexportból származó bevételei jelentősen visszaesnek, hiszen a kőolaj
világpiaci ára már ma is alig több mint egyharmada a néhány hónappal ezelőttinek.
Szinte napról-napra olvad a kincstár egyébként valóban igen jelentős
valutatartaléka. Több szakértő szerint a rubelnek a dollárral és az euróval
szembeni árfolyama nem lesz tartható. A GDP az idén 6, jövőre már csak 3
százalékkal növekszik, ám számos tényező mutat arra, hogy az orosz gazdaság akár
recesszióba is fordulhat. Hivatalos adatok szerint októberben, tehát egyetlen
hónap alatt a munkanélküliség növekedésének üteme 8,7 százalék volt, miközben a
lakosság reáljövedelme fél százalékkal csökkent.
A pártkongresszuson elhangzott beszédében a miniszterelnök 20 milliárd dolláros
gazdasági serkentő programot jelentett be, továbbá a nagyvállalatok
nyereségadójának 4 százalékos csökkentését és a kis vállalkozások iparűzési
adójának 15-ről 5 százalékra való leszállítását. Megígérte, hogy kevesebb lesz
az idén lakást vásárlók személyi jövedelemadója, jelentősen felemelik a
nyugdíjakat, és továbbra is elsőrendű feladatnak tekintik az oktatás és az
egészségügy gyors fejlesztését.
Cinizmustól sem mentes külföldi kommentárok szerint, ha mindezt nem sikerül
teljesíteni, Putyin a formailag jelenleg regnáló Medvegyevet teheti meg
bűnbaknak, és 2012-ben annál könnyebben térhet vissza a hatalomba. Kizárni
természetesen semmiféle spekulációt sem lehet, mindamellett úgy tűnik, hogy a
Putyin–Medvegyev tandem hibátlanul működik, és egyiküknek sem áll szándékában a
jelenlegi egyensúlyon, illetve erőviszonyokon változtatni. Legalábbis egyelőre.
A következő években természetesen ez megváltozhat, és teljességgel persze az sem
zárható ki, hogy Dmitrij Medvegyev, ráérezve a hatalom ízére az egyértelműen
elnöki köztársaságban, az államfői mandátum meghosszabbításával nem Vlagyimir
Putyint, hanem saját magát akarja 2012 és 2018 között az államfői székben látni.
Mint ahogyan jelenleg az sem világos, hogy amikor a demokrácia kiterjesztését, a
tényleges ellenzék parlamentbe jutásának megkönnyítését, a sajtószabadság
kiterjesztését, az igazságszolgáltatás függetlenségének megszilárdítását
szorgalmazza, e fogalmakat csak a meglehetősen sajátos „szuverén demokrácia”
keretei között értelmezi, vagy pedig valóban a mostani putyini gyakorlat
alternatíváját vázolja fel. A X. pártkongresszus, az alkotmánymódosítás
mindenesetre egyelőre a jelenlegi elit hatalma további megszilárdításának
szándékáról tanúskodik.
2008. 11. 28. (XII/48)
