Izraelben már hetek óta tartanak a nagy ünnepek. Ezek közül is a zsidó naptár
legszentebb ünnepe, a jom kippur, vagyis az engesztelés napja, amire már jó egy
hónappal hamarabb elkezdődik a felkészülés. Az esemény jelentőségét bizonyítja,
hogy ez az egyetlen nap az egész évben, amikor mindenki betartja a vallási
tilalmakat. Egyedülálló élmény látni, hogy egyetlen személygépkocsi, se busz, se
taxi nem jár az utakon, mindenki, még az egyébként nem vallásos zsidók is
lemondanak az autóhasználatról, egész nap se televízió, se rádióadás nincsen, a
lakosság nagy része huszonöt órás böjtöt tart, az emberek bocsánatot kérő
üzeneteket küldenek egymásnak, zsinagógába mennek, az idejüket imádkozással
töltik, vagy egyszerűen csak sétálgatnak az utcán. Jom kippurkor még a más
ünnepeken külön állami engedéllyel nyitva tartó boltok is bezárnak. Bár ezek a
szabályok nem vonatkoznak az arab lakosságra, mégis mindenki elvárja tőlük, hogy
tiszteletben tartsák, és ne zavarják az imádkozó, ünnepüket tartó zsidókat.
A legújabb utcai zavargásokat kiváltó – végül hétfőn gyorshajtásért
letartóztatott – arab sofőr azonban provokatív módon hangos zenét hallgatva
hajtott be az ünnepét tartó zsidó lakosság közé. Ezzel a tettével figyelmen
kívül hagyta a szokásos viselkedési elveket, ezért néhány, az ünnep megsértése
miatt feldühödött zsidó kővel dobálta meg a járművet, melynek utasai enyhe
sérülésekkel kórházba kerültek. Estére azonban már olyan hírek terjengtek az
arab szomszédság körében, hogy az összecsapás során a zsidók két arabot is
megöltek. Az alaptalan vádak odáig fajultak, hogy végül a mecset hangosbemondója
szólította harcba híveit, míg a több száz, jórészt fiatalokból álló, álarcot
viselő, feldühödött tömeg meg nem indult, hogy a közeli zsidó boltok ablakainak
betörésével, és legalább száz autó megrongálásával elégtételt vegyen a vélt
sérelmen.
Az este beálltával – az ünnep végén – aztán a zsidók sem hagyhatták annyiban a
helyzetet, ők is az utcákra vonultak, folytatva az értelmetlen gyújtogatást és
kődobálást. Végül a zavargások alatt könnyebb sérülést szenvedett hat embert a
közeli Nahariya kórházba kellett szállítani, köztük egy negyven- és egy húszéves
férfit, akit lovak tapostak el, illetve, akit a fején talált el egy nagyobb
méretű kődarab. Ezt követően öt estén át mindig újrakezdődtek a harcok. Napokig
úgy tűnt, hogy a rendőrség nem tud úrrá lenni a zavargók erőszakos akcióin.
Ráadásul mindkét oldalról szélsőséges politikusok további olajat öntöttek a
tűzre, amikor újabb kristályéjszakáról, vagy az arabok elleni, zsidók által
szított pogromokról szóltak. A rendőrségnek csak fokozatosan sikerült erősítést
szereznie az izraeli hadsereg határőrségétől. A felek megnyugtatására a
miniszterelnök-jelölt, Cipi Livni és a köztársasági elnök, Simon Perez is Akkóba
látogatott.
Hétfőig több mint hatvan letartóztatásra került sor. Szerencsére az
erőszakhullám nem terjedt tovább az olyan többi kevert etnikumú városra, mint
Haifa, Jaffa, Názáret vagy Lod. Az akkói zavargások azonban nem tekinthetők csak
egy egyszeri, elszigetelt problémának. Habár a harcok most enyhülni látszanak,
az elmúlt hét eseményei mégis utolsó vészjelzőként szolgálhatnak az izraeli
kormány számára. Az arab–izraeli feszültségek ugyanis a felszín alatt nemcsak
Akkóban, de az egész országban már jó ideje feltörni látszanak. Ez a legutóbbi
konfliktus még úgy tűnik, komolyabb következmények nélkül lezárulhat, de ez csak
egy figyelmeztető példa volt arra, hogy milyen jelentéktelen nézeteltérés is
képes beindítani az erőszakhullámot az élet körülményeivel elégedetlen arabok,
és a honfitársaikkal szemben bizalmatlan zsidók között.
2008. 10. 17. (XII/42)
