hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Világkörút
A Közel-Keleten viták, Európában lelkesedés várta Obamát

2008. 07. 30.
Világpolitikai körútba fogott Barack Obama: Kuvait, Afganisztán, Irak, Jordánia, Izrael, majd – lapzártánk után – három európai ország szerepelt az útitervben. Az elemzők szerint a turné célja, hogy komoly, nemzetközi szinten is tárgyalóképes politikusként tüntesse fel a fiatal szenátort, ugyanakkor „elvigye a show-t” riválisa, John McCain elől, aki éppen alelnökjelöltje megnevezésére készül a republikánus jelölőgyűlés előtt.

„Soha ne felejtse el, amit itt lát” – kiabálta egy amerikai turista Barack
Obamának, amikor a demokrata elnökjelölt ellátogatott a jeruzsálemi Jad Vasem
holokauszt emlékhelyre. „Igen, megértettem” – szólt vissza a szenátor. Stábjára
ugyanakkor még ráférhet néhány lecke, miután az európai körút első állomásán,
Berlinben egy kétes hírű helyszínt választottak Obama beszéde számára (lásd
keretes írásunkat).

Mindenesetre ez a jeruzsálemi jelenet is rávilágít arra, hogy a látogatás
üzenete elsősorban hazafelé, az amerikai választók felé szól. Obamának eddig nem
nagyon sikerültek a külpolitikai témájú nyilatkozatai. Előbb az iraki
kivonulással kapcsolatos mondataiért kényszerült magyarázkodásra: 2007
októberében még azt mondta, hogy a Bush elnök által kezdeményezett
csapaterősítés „nem hiszi, hogy meg tudja oldani a vallási erőszakot Irakban”.
Fél évvel később, idén májusban – miután érzékelhető eredményeket hozott az
újabb 25 ezer katona bevetése – már azt állította, hogy a katonák számának a
növelése „javította a biztonsági helyzetet”. 2004-ben még azt nyilatkozta, hogy
„semmilyen körülmények között” nem szabad mesterséges határidőket kitűzni a
csapatok kivonására, mivel az a katonák biztonságát veszélyezteti. Idén
júniusban ezzel szemben kijelentette: megválasztása esetén 16 hónap alatt
kivonná valamennyi harcoló egységet Irakból, amivel azonban az Irakban szolgáló
katonai vezetők nem értettek egyet. Michael Mullen vezérkari főnök szerint a
másfél-két év alatti gyorsított csapatkivonás következményei „nagyon
veszélyesek” lennének.

Obama hasonló ellentmondásba keveredett Jeruzsálemmel kapcsolatos
nyilatkozataiban is. Nagy feltűnést keltett, amikor a jelöltsége megszerzése
utáni napon kijelentette, hogy Jeruzsálem Izrael oszthatatlan fővárosa marad.
Majd miután a nyilatkozatot palesztin felháborodás (és izraeli elégedettség)
követte, pontosított: nem utasítja el a tárgyalásokat a város jövőjéről, csupán
nem szeretné, ha a múlthoz hasonlóan szögesdrót kerítéssel osztanák meg
Jeruzsálemet. Ezzel Obamának sikerült elérnie, hogy 48 órán belül mindkét fél
megnehezteljen rá.



Izraelben Simon Peresszel

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!