II. Albert belga király. Országa foszlóban
A június 10-ei általános választásokon Flandriában a kereszténydemokraták,
Vallóniában pedig a liberálisok kerültek többségbe, együtt összesen 81
képviselői helyet szerezve a 150 fős képviselőházban. Ez elméletileg elegendő
lett volna egy jobbközép kormány megalakításához, a két politikai formáció
azonban nem jutott dűlőre a flamandok által szorgalmazott intézményi
átalakítások kérdésében, melyeknek tétje a nagyobb flamand autonómia.
II. Albert király július 15-én a választásokon győztes flamand
kereszténydemokrata párt elnökét, Yves Leterme-et bízta meg kormányalakítással,
aki azonban öt héttel később visszaadta a királytól kapott megbízást, mert nem
tudta összehangolni a flamand követeléseket a lehetséges vallon koalíciós
partnerek szándékaival. Ezt követően bízta meg II. Albert Herman Van Rompuy
flamand kereszténydemokrata képviselőt, a képviselőház elnökét, hogy végezzen
„felderítő” munkát, ki lenne képes szövetségi kormányt alakítani.
A vizsgálat eredményeként a király újra Yves Leterme-et kérte fel
kormányalakításra, a siker azonban továbbra is várat magára: még mindig nincs
belga kormány, bár a kormányzás autonómiát nem érintő kérdéseiben némi
előrehaladást sikerült elérni. A döntő kérdés azonban természetesen a szélesebb
flamand autonómia, amelyről azonban a vallonok hallani sem akarnak – Belgium
léte ugyanis a vallonok számára számos gazdasági előnnyel jár. A mintegy kétszáz
éven át tartó vallon prosperitást követően mára a flamandok által lakott terület
számít az ország gazdagabb részének, sok flamand szerint ők tartják el a „lusta
vallonokat”. A flamandoknak azonban nem csak ez a panaszuk a vallonokkal
szemben: a flamand közvélemény egyre jobban nehezményezi, hogy bár a holland
évtizedek óta szintén hivatalos nyelv Belgiumban, a bíróságokon, a kórházakban
sok esetben csak franciául állnak velük szóba, és kevés vallon hajlandó
megtanulni hollandul.
Ez a véleménye a kormányalakításra felkért Yves Leterme-nek is – aki vallon
anyától és flamand apától származik –, akinek a kérdésben tett megjegyzése
szintén felszította a kedélyeket. Leterme a francia Liberationnak nyilatkozva
még 2006-ban jelentette ki, hogy „úgy tűnik, a francia anyanyelvűek képtelenek a
holland nyelv elsajátítására”. A (mérsékelt) flamand álláspontot jól jellemzi
Leterme véleménye, aki szerint csak néhány dologról lehet azt mondani, hogy
valóban belga: „a király, a futballcsapat és néhány sör”.
Leterme-nek a kormányalakítási felkérést követően sem sikerült elnyernie a
vallonok szimpátiáját: arra a kérdésre, hogy mi a belga himnusz szövege,
véletlenül a Marseillaise, vagyis a francia himnusz sorait kezdte el idézni.
Míg a vallon politikai elit hallani sem akar az elválásról, a flamand
politikusok egyre gyakrabban beszélnek a „Csehszlovákia-opcióról”, vagyis a
békés válásról, amellyel szerintük mindkét fél jobban járna. Bart de Wever
flamand politikus a Nieuw-Vlaamse Alliantie (Új Flamand Szövetség) nevű
politikai formáció elnöke, Leterme egyik lehetséges koalíciós partnere szerint
„jobban együtt tudunk működni jó szomszédokként, mint boldogtalan
házastársakként”. Ennél is nyíltabban fogalmaz a Het Laatste Nieuws. A
legnagyobb példányszámú belga napilap szerint „lehetetlen úgy egy országban
együtt élni, hogy a kisebbség megakadályozza a többséget szándékai
megvalósításában”.
A válás tehát egyre közelibb, és többek szerint mindeddig csak azért nem
következett be, mert nincs konkrét terv arra, kihez fog tartozni a flamand
területen fekvő Brüsszel – egyes tervek szerint az amerikai főváros, Washington
DC mintájára nem Flandriához, hanem Európához tartozna –, és mi legyen a királyi
családdal. A francia Le Figaro egyik közelmúltbeli publicisztikájában azt is
felvetette, hogy ha valóban válásra kerül a sor, Franciaország annektálhatná a
vallon országrészt.
2007. 10. 18. (XI/42)
