hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Nyugat ópiuma

2007. 08. 22.
Annak ellenére, hogy a legfrissebb adatok szerint a nemzetközi drogkereskedelem hanyatlófélben van, az afgán ópiumtermelés az előrejelzések szerint idén újabb rekordot fog dönteni. Az ebből származó nyereség pedig tovább erősítheti a tálibokat, akik a kábítószerért cserébe könnyedén jutnak fegyverekhez.



Fotó: AP

Úgy tűnik, Nagy-Britannia hiába költött több millió fontot arra, hogy az
ópiumtermelés visszaszoruljon Afganisztánban. Az Egyesült Nemzetek Szervezete a
közeljövőben teszi közzé jelentését, mely szerint Afganisztán a tavalyi évhez
képest újabb rekordmennyiségű ópiumot termelt. Ennek oka az, hogy az
ópiumtermelés központjának számító Helmand tartományban a tavalyi 69 ezer
hektárnyi földterülethez képest nagyobb területen zajlott a máktermelés, és az
időjárás is kedvező feltételeket biztosított.

A NATO-erők orra előtt folyó termelés a világ heroinellátásának 92 százalékát
adja, az éves aratás közel hárommillió afgánt érint, és több mint hárommilliárd
dollár értékű bevételt jelent. A drogkereskedelem fő nyerteseinek a tálibok
tekinthetők, akik ennek segítségével tudják felkelésüket finanszírozni, valamint
fegyvereket vásárolni. Egyes vélemények szerint a tálibok nagy mennyiségű
heroint raktároznak, és ezzel árasztják el az orosz és kelet-európai piacot,
ahol fegyvereiket beszerzik.

Helmand tartományban jelenleg hatezer brit katona tartózkodik, akik a tálibok
elleni harcokban vesznek részt, azonban a NATO előírásai miatt semmilyen
közvetlen lépést nem tehetnek az ópiumtermelés megakadályozása érdekében. Emiatt
inkább az afgán kormány kábítószer-kereskedelem elleni fellépését igyekeznek
támogatni, például a helyi kormányzóknak jutalmat ajánlanak fel abban az
esetben, ha az ópiumtermést megsemmisítik, a földművelőknek pedig más növények
termesztését javasolják, illetve támogatást nyújtanak az afgán bűnüldöző
szerveknek, hogy hatékonyabban lépjenek fel a kábítószer-kereskedőkkel szemben.


Nagy-Britannia eddig 290 millió fontot (120 milliárd forint) költött arra, hogy
elvágja a heroin-utánpótlást, mivel a brit utcákon kapható keménydrogok 90
százaléka ebből a térségből származik. A hadjáratnak azonban egyelőre semmilyen
kézzelfogható eredménye sincs, a kampány első hetében mindössze 550 hektárnyi
máktermést semmisítettek meg, az aratásig pedig mindössze három hónap van hátra.
Egyes vélemények szerint 15-20 év szükségeltetik ahhoz, hogy komolyabb
előrelépés legyen a témában.

Brit tisztviselők szerint a helyzet kulcsa abban rejlik, hogy sikerül-e a
biztonságot helyreállítani az Afganisztán legtörvénytelenebb területeinek
számító déli és keleti részeken.

Az afgán heroin nagy részét az országban dolgozzák fel, és elsősorban Iránon
keresztül juttatják el legfontosabb célállomására: Európába. Az ENSZ 11 millióra
becsüli világszerte a heroinfüggők számát, ezek közül 3,3 millióra teszik az
Európában és legalább 1,6 millióra az Iránban élő fogyasztók számát. (N. Cs.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!