hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Sarkozy abszolút győztes
Elsöprő jobboldali fölény a francia parlamentben

2007. 06. 20.
Elsöprő győzelmet aratott a jobboldal Franciaországban a parlamenti választásokon. Nicolas Sarkozy pártja (UMP) és szövetségesei az első fordulóban a szavazatok több mint 45 százalékát szerezték meg, így a legkedvezőtlenebb becslések szerint is kétharmados többséggel fognak rendelkezni a parlamentben. A jobboldal győzelme a Le Monde hétfői vezércikkének értékelése szerint Francois Mitterand és a baloldal 1981-ben aratott győzelméhez hasonlítható, melynek következtében Nicolas Sarkozy kezében szinte abszolút hatalom összpontosul.



Fotó: AP

A második helyezett Szocialista Párt és szövetségesei a szavazatok 27,64
százalékát szerezték meg, a Francois Bayrou által alapított új centrista párt (MoDem)
pedig a voksok közel 8 százalékát kapta. A francia választási rendszerben csak
egyéni képviselőket választanak, ennek megfelelően a pártok nem az összes rájuk
leadott szavazat arányában képviseltetik magukat az 577 fős parlamentben. Az
első fordulót követően a közvélemény-kutató cégek 360 és 420 közé teszik az UMP
által megszerzett mandátumok számát, és 120-170 közé a Szocialista Párt által
megszerzett képviselői helyeket. A szocialisták a vártnál rosszabbul szerepeltek
a korábban szocialista bázisnak tartott helyeken, többek között a külvárosokban.
Országos szinten az egy hónappal korábban Segoléne Royalra szavazóknak mindössze
72 százaléka voksolt múlt vasárnap a Szocialista Pártra. A szocialisták és az
UMP mellett csak egy párt érte el a frakcióalapításhoz szükséges 20 főt, a
Nicolas Sarkozyvel szövetséges centrista párt. Rajtuk kívül 1-4 képviselővel
rendelkezhet majd Francois Bayrou pártja, 6-12 hellyel a kommunista párt,
továbbá maximum három képviselői mandátummal a Zöldek.

A választás Le Pen pártjának jelentős meggyengülését hozta: míg elnökjelöltként
Le Pen egy hónappal korábban 10,5 százalékot kapott, pártja csupán 4,29
százalékot söpört be, és egyetlen jelöltjük végzett a harmadik helyen. Ezzel
szemben 1997-ben az FN 15 százalékot kapott, és 76 harmadik helyen végzett
jelöltjük volt, aminek eredményeként Jacques Chirac pártja elvesztette a
választást.

A súlyos vereséget követően újra akcióba lendült Segoléne Royal, a szocialisták
korábbi elnökjelöltje, aki üzenetet hagyott Francois Bayrou telefonján annak
érdekében, hogy megállapodjanak a visszaléptetésekről. Royal ajánlatának
értelmében Bayrou felszólítaná az újonnan alapított pártjára szavazókat, hogy a
második fordulóban voksoljanak a szocialistákra, jelöltjei pedig visszalépnének
azokon a helyeken, ahol a szocialista jelölt jobban szerepelt. Cserébe a
szocialisták is visszalépnének azon a két helyen, ahol a MoDem jelöltjei
szerepeltek jobban.

Royal ajánlata magukat a szocialistákat is meghökkentette, tekintettel arra,
hogy a volt elnökjelölt nem tagja a Szocialista Párt vezetőségének, maga az
ajánlat pedig nem túl kecsegtető: Bayrou saját körzetében ugyanis a szocialista
jelölt visszaléptetése nélkül is nyerne, így a szocialisták gyakorlatilag
egyetlen helyen hoznának áldozatot.

Royal ajánlatát követően Francois Hollande, a párt főtitkára – egyben Royal
élettársa – ironizálással próbálta oldani a pártban egyre látványosabbá váló
feszültséget: „(Telefon)demokráciában élünk, és mindenki annak telefonál, akinek
akar.” Kedden a Szocialista Párt országos tanácsa egyhangúlag elutasította a
MoDemmel való egyeztetést. Ez elől azonban maga az érintett, vagyis Francois
Bayrou is elzárkózott: mint kifejtette, nem fogja szavazóit egyik párt
támogatására sem felszólítani.

Mindeközben Nicolas Sarkozy pártja Francois Bayrou körzetében visszahívta
második helyen álló képviselőjelöltjét, így Bayrounak csak a harmadik helyen
végzett szocialista jelölttel kell majd megküzdenie jövő vasárnap.

Az elnökről csak jót vagy semmit

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!