hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ukrán narancs
Forradalom után polgárháborús patthelyzet Kijevben

2007. 04. 18.
A húsvétvasárnapra virradó éjszaka elmondott beszédében Viktor Juscsenko kijelentette: honfitársai kötelessége, hogy vele együtt űzzék ki a templomból a farizeusokat és a pénzváltókat. Az előbbin az ukrán elnök a parlamentet, az utóbbiakon a „hatalom bitorlására törekvőket”, vagyis politikai ellenfeleit értette, nevezetesen Viktor Janukovics miniszterelnököt és híveit, azokat, akik ellenszegülnek a verhovna rada (a legfelső tanács) feloszlatásáról szóló elnöki rendeletének.

A „Majdánnak” (piactérnek) nevezett kijevi Függetlenség terén csak húsvétkor
szüneteltek, aztán folytatódtak a több ezres demonstrációk, az ott már napokkal
korábban sátrat vert tüntetők megmozdulásai. Egy szocialista párti képviselő
szerint azonban a mostani „sátorozás” nem más, mint a 2004. évi „narancsos”
forradalom karikatúrája.

2004 őszén elnökválasztást tartottak Ukrajnában. Az addigi államfő, Leonyid
Kucsma az alkotmány értelmében nem jelöltethette magát harmadjára. Ő és hívei az
akkori miniszterelnök, a Régiók Pártja vezéreként induló Viktor Janukovics
jelöltségét támogatták. A lakosság számottevő része gyűlölte a korrupcióval,
urambátyámozással, politikai ellenfelei törvénytelen bebörtönzésével, sőt,
meggyilkolásával, az ukrán nyelv és kultúra védelme iránti közömbösséggel vádolt
rezsimet. E rendszerrel szemben állt az a koalíció, amelyet Viktor Juscsenko
volt miniszterelnök Mi Ukrajnánk szövetsége és a Julia Timosenko volt
miniszterelnök-helyettes (kis képünkön) saját magáról elnevezett Julia Timosenko
Tömbje képezett, s amely később a szocialisták és más kisebb csoportok
támogatását is elnyerte.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!