Damaszkusz felé mutató tábla a Golán-fennsíkon Fotók: AP
A szír ENSZ-képviselő, majd a külügyminiszter és végül személyesen Asszad
elnök ismételten hangsúlyozták, hogy előfeltételek nélküli béketárgyalásokat
ajánlanak, és a szír elnök ahhoz sem ragaszkodik, hogy Izrael elfogadja a
Golán-fennsík visszaadásának elvét. Természetesen nem mond le a Golánról, de a
fennsík sorsáról, mint minden más kérdésről, a tárgyalások folyamán kíván
megállapodni.
Mintha fordult volna a kocka: a múltban rendszerint Izrael javasolt
„előfeltételek nélküli béketárgyalásokat”, az arab vezetők pedig vagy
elutasították e javaslatokat, vagy csak fanyalogva fogadták el őket. Mind közül
Szíria volt a legcsökönyösebb. Szíria volt az utolsó szomszédos arab ország,
amely 1949-ben fegyverszüneti megállapodást kötött Izraellel; a hetvenes évek
elején nem volt részese Egyiptom békepuhatolódzásainak, sőt elmarasztalta őket;
1973-ban Egyiptommal együtt megtámadta Izraelt, de 1977-ben nem csatlakozott
Anvar Szadat egyiptomi elnök kezdeményezéséhez, amely végül az izraeli–egyiptomi
békeszerződés aláírásához vezetett. Pedig ha akkor Szíria nem mulasztja el az
alkalmat, és Szadat példáját követi, visszakaphatta volna a Golánt úgy, ahogyan
Egyiptom visszakapta a Sínai-félszigetet.
A szír „békeoffenzíva” súlyos döntés elé állította Izraelt. Az izraeli sajtóban,
politikai körökben és a kormányban is hetek óta folyik a vita arról, mit is akar
tulajdonképpen Basar Asszad elérni. Valóban békét akar kötni Izraellel? De miért
éppen most? Vagy javaslatai csak azt hivatottak szolgálni, hogy kitörjön
jelenlegi nemzetközi elszigeteltségéből, rábírja Bush elnököt, hogy Szíriát
törölje a „gonosz tengelyéhez” tartozó államok listájáról, esetleg ismét
növelhesse befolyását Libanonban?
Basar Asszad
2007. 01. 19. (XI/3)
