A KGB székháza Moszkvában
Bár a Szovjetunió már tizenöt éve megszűnt létezni, az egykori nómenklatúra
számos tagja, köztük több ezer egykori KGB-ügynök még ma is kormányzati
pozíciókat tölt be Moszkvában. Vlagyimir Bukovszki, az ismert szovjet disszidens
szerint az orosz nép „nemzeti tragédiája” az, hogy a kommunista hatalmi
berendezkedés soha sem szenvedett megsemmisítő vereséget, nem került sor a
„kommunisták nürnbergi perére”. Mialatt a Nyugat vígan ünnepelte a hidegháború
végét és a demokrácia diadalát, a szovjet elitnek sikerült minden fontos
ágazatban tovább örökítenie hatalmát.
A szovjet titkosrendőrséget Lenin „a Párt fegyveres őrének” nevezte. A számos
névváltozáson áteső titkosrendőrségnek (VChK, OGPU, NKVD, MGB, KGB, FSB) első
számú feladata a Kommunista Párt érdekeinek és ideológiájának a védelme volt. Az
1970-es évekre azonban a Párt ideológiai kontrollja kezdett egyre inkább
terhessé válni a KGB számára, ezért vezetői egy emberként támogatták Gorbacsov
peresztrojka-mozgalmát. Ő pedig ezért cserébe gyakran támaszkodott a
tikosrendőrség eszköztárára.
A Szovjetunió bukása az akkori KGB végét is jelentette. A KGB ügynökei közül
egyesek eltűntek, mások egyik napról a másikra befolyásos üzletemberként tűntek
fel az új orosz gazdaság élén. A titkosrendőrség vezetői megtartották
pozícióikat és leghűségesebb ügynökeikből nagy hatalmú köztisztviselők lettek. A
Nyugaton dolgozó KGB-ügynökök közül több ezren hazatértek, köztük az akkor
Kelet-Németországban szolgálatot teljesítő Vlagyimir Putyin is, akiből először
Szentpétervár főpolgármestere, majd 1999-ben Oroszország elnöke lett.
„Hibátlan demokrata” – így jellemezte Gerhard Schröder egykori német kancellár
Putyint, aki hatalomra jutását követően úgy fogalmazott, hogy a demokratikus
piacgazdaság létrehozásának „nincs alternatívája” Oroszországban. Az elmúlt hat
év azonban másra enged következtetni: Putyinnak a csecsenekkel szembeni
bánásmódja, legádázabb kritikusainak rejtélyes halála és az „erőskezű vezetés”
nevében elkövetett jogtiprások láttán felmerül a kérdés, hogy mennyire volt
sikeres az orosz demokratizálódás folyamata?
Az Egyesült Államok 1991 óta élénk figyelemmel kíséri a szovjet utódállamok
sorsát. Jim Nichols, az amerikai kongreszszus Oroszország-szakértője
augusztusban jelentést készített az orosz demokratizálódásról. Tanulmányában
rámutat, hogy Putyin 1999-es hatalomra kerülése óta a demokrácia Oroszországban
nagyobb fenyegetettségnek van kitéve, mint Putyin előtt. Nichols álláspontja
szerint 1999 óta az államnak nagyobb a beleszólása a választási kampányokba,
jobban korlátozza a sajtószabadságot, súlyos emberi jogi visszaéléseket követ el
Csecsenföldön, és a legnagyobb magántulajdonban lévő olajtársaság, a Jukosz
felszámolásával is éles figyelmeztetést küldött az ellenzéket támogató
üzletemberek számára.
A 2004-es beszláni túszdrámát követően Putyin megoldásként a kormány
átalakítását és központosítását kezdeményezte, javaslatai 2006-ra nagyrészt meg
is valósultak. Az átalakítás szerves részét képezte a titkosszolgálatok
egyesítése. Egyesek szerint az átalakítások valóban azt szolgálják, hogy Moszkva
hatékonyabban tudjon szembeszállni a csecsen és a nemzetközi terroristákkal.
Mások azonban úgy gondolják, hogy az átszervezések csak Putyin antidemokratikus
intézkedéseinek számát gyarapítják. A kritikusok szerint a cél nem más, mint egy
totalitárius állam vagy legalábbis egy „kézi vezérlésű demokrácia” megteremtése.
Alexandr Litvinyenko, volt KGB-ügynök, akit Londonban megmérgeztek
Fotók: AP
2006. 11. 24. (X/47)
