hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Floridai rémképviselő
Saját törvényjavaslatát szegte meg a republikánus politikus

2006. 10. 18.
Az FBI és a floridai hatóságok is vizsgálják annak a republikánus politikusnak az ügyét, aki kongresszusi képviselőként kiskorúakkal folytatott perverz levelezést az interneten keresztül. A kirobbant botrány nagy vihart kavart az Egyesült Államokban, ahol már alig egy hónap van hátra a kongresszusi választásokig.



Foley floridai irodája Fotó: AP

Az eddig napvilágot látott tények alapján Mark Foley képviselő szexuális
tartalmú e-maileket és üzeneteket küldözgetett a Kongresszusban szakmai
gyakorlaton lévő középiskolás fiúknak. Az ügy legfiatalabb érintettje mindössze
tizenhat éves volt, amikor a republikánus honatya obszcén leveleit megkapta. A
kirobbant botrány hatására Foley ugyan szeptember 29-én lemondott képviselői
mandátumáról, ám könnyen lehet, hogy az ügy az egész Republikánus Pártnak komoly
károkat okoz. Kiderült ugyanis, hogy a pártvezetés – beleértve a Republikánus
Párt kongresszusi vezetőjét is – legalább öt éve tudott már a képviselő sötét
üzelmeiről, azonban ezt a hatóságoknak elfelejtették jelezni.

A botrány egyik pikantériája, hogy mindössze néhány hónapja volt, hogy Mark
Foley a Fehér Ház rózsakertjében kezet rázott Bush elnökkel, miután aláírták a
gyermekek szexuális védelméről szóló új törvényt. Az egymást követő hat
választáson győztes ötvenkét éves politikus az elveszett és kizsákmányolt
gyermekek ügyeivel foglalkozó bizottság egyik vezetője volt az amerikai
Kongresszusban. Ironikus módon most egy olyan törvény alapján ítélhetik el, amit
nem is olyan régen ő segített megfogalmazni. A hatályos szövetségi törvények
értelmében bűnesetről akkor van szó, ha az elkövető szexuális célból találkozik
vagy megpróbál találkozni egy kiskorúval. Azonban néhány államban – például
amelyekben a floridai politikus kiskorúakkal kommunikált – már a csábításra való
kísérlet is bűntettnek számít, így könnyen lehet, hogy Foley-t valamelyik állami
törvény segítségével ítélik majd el.

A Kongresszus csak saját tagjai ellen indíthat hivatalos nyomozást, mivel
azonban Foley két hete lemondott, az ügy átkerült a Szövetségi Nyomozó
Hivatalhoz. Miközben az FBI a párton belüli további lehetséges bűntársak vagy
legalábbis bűnrészesek után nyomoz, a lebukott Mark Foley bejelentkezett egy
egészségügyi központ elvonókúrájára, hogy – mint mondta – „viselkedési
problémái” megoldódjanak. Foley azzal védekezik, hogy már korábban bevallotta
homoszexuális partneri viszonyát egy felnőtt férfival.

A Republikánus Pártot különösen érzékenyen érinti, hogy mindössze néhány héttel
a választások előtt – amikor a legtöbb helyi pozícióért ringbe szálló politikus
már javában kampányol – a vezetésben ilyen problémákkal kell foglalkozni.
Ráadásul a konzervatívok a Demokrata Pártnak a „családi értékek” területén
tanúsított hiányosságaira igyekeznek felhívni a figyelmet országszerte, ezzel
próbálva megnyerni még több szavazót. Most éppen ezen az egyik legfontosabb
területen érte őket csapás. Mark Foley kiskorú fiúkkal folytatott perverz
levelezése ugyanis nem éppen nevezhető asztaltémának sok, konzervatívabb
beállítottságú amerikai családban.

Miközben a Republikánus Párt sorain belül országszerte érzékelhető egyfajta
félelem a botránynak a választásokra várhatóan gyakorolt hatásáról, Floridában a
választópolgárok között már elterjedt egy gúnyos megjegyzés. E szerint a botrány
kirobbanásakor a voksok leadásának ideje már annyira közel van, hogy Mark Foley
nevét valószínűleg nincs idő levenni választókörzetének szavazócéduláiról.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!