A tüntetők a Szabadság téri szovjet emlékművet is szétverték
Fotó: Vörös Szilárd
Az első tudósítások „új magyar forradalomról” szóltak. Ilyen szalagcímmel
jelent meg többek között a Nyezaviszimaja Gazeta, hírportálok tucatjain
hemzsegtek a „forradalmárok vezérei bejelentették” vagy a „forradalmi hangulatú
magyarok” kifejezések. Ezek szerzői nyilván a szovjet időkből fennmaradt
szókészletet használták a magyarországi események leírására, de sajnálatos módon
a kiadványok többsége nem különíti el kellőképpen a Parlamentnél tüntető tömeget
a köztévét megostromló csoportoktól. Az első napokban a televíziónézőben olyan
kép alakulhatott ki, hogy a magyar társadalom többsége lincshangulatban követeli
a gazdasági félretájékoztatást beismerő miniszterelnök távozását.
Csak közel egy héttel a botrány kirobbanása után hallatszanak az orosz médiában
a magyar ellenzék részéről az erőszaktól való elhatárolódást jelző kijelentések,
főleg a szombaton békésen lezajlott tüntetés hatására. A demonstráció szervezői
arra kérték a résztvevőket, vegyenek fel valami fehéret, ha mást nem, egy fehér
szalagot tűzzenek a ruhájukra. Az Izvesztyija következő számában már „A magyar
forradalom a fehér színt választotta” címmel jelent meg egy beszámoló. Ez az
orosz baloldal szimbolikájában az ellenforradalmárok színe, míg a kommunizmust
elutasítók körében a cári Oroszország jelképe.
Kevés olyan cikk jelent meg eddig, amelyben a televízió épületét megrohamozó
csoportot, majd a későbbi összecsapásokban résztvevőket a „szélsőséges” vagy a
„huligán” jelzőkkel illették volna. Egyetlen helyszíni tudósítás próbálta leírni
a randalírozók összetételét: „Volt itt szakadt punk irokéz hajdíszben,
klasszikus skinhead magas szárú bakancsban és hózentrógeros farmerben, no meg
futball-huligánok.” Talán ez közelít legjobban a valósághoz, és kényszeríti a
médiafogyasztót újraértékelni a „forradalmárok harcoló alakulatai” és a
„forradalom romantikusai” kifejezéseket. A klasszikus kommunista hangvételű
Pravda a másik irányba torzít, ahelyett, hogy szélsőséges huligánoknak nevezné
az ostrom résztvevőit, a „jobboldali ellenzék képviselőiről” ír, akiknek egy
rövid időre „sikerült behatolni” a televízió épületébe. Míg az orosz média a
kormányellenes tüntetések okának a kormányfő beismerő beszédét jelöli meg, a
Pravda a Magyarország és Oroszország közeledése elleni jobboldali összeesküvést
sejtet: „Gyurcsány újraélesztette az orosz–magyar kapcsolatokat, amelyek tizenöt
évig gyakorlatilag nem működtek. Erőfeszítéseinek köszönhetően az áruforgalom
folyamatosan nő, a kapcsolatok megélénkülését jelzi Vlagyimir Putyin
magyarországi látogatása is. A jobboldal erősen kritizálja az orosz kapcsolatok
megújítását, Orbán Viktor pedig nemegyszer az ittragadt múltnak titulálta
azokat. Az ellenzék oroszellenes beállítottsága a rendbontások legelején
megnyilvánult, a randalírozás egyik első áldozata a Szabadság téren álló emlékmű
lett.” Az orosz baloldal egyik legtekintélyesebb lapja ilyen módon „a magyar
jobboldal oroszellenes összeesküvéséről” beszél, és arra figyelmeztet, hogy „ha
Orbán Viktor csapata újra hatalomra jut, a közép-kelet-európai helyzet
radikalizálódhat. Orbán nemegyszer ajánlott állampolgárságot a környező
országokban élő magyaroknak, és figyelembe véve a pártvezető észtországi
szélsőjobbos kapcsolatait, Közép-Európában megjelenhet a soron következő
oroszellenes szövetség”.
A korményellenes megmozdulások oroszellenes vonását több orosz médium is
megemlíti, nagy jelentőséget tulajdonítva a Szabadság téri emlékmű
megrongálásának. A nácizmus ellen harcoló katonák tisztelete beépült az orosz
nemzeti öntudatba, ezért az ilyen akciók kizárólag negatív érzelmeket váltanak
ki az orosz társadalomban.
Több orosz elemző megemlíti, hogy a budapesti rendbontások nem sokkal azután
kezdődtek el, hogy Gyurcsány Szocsiban találkozott Putyinnal. Némelyek azt is
tudni vélik, hogy Gyurcsány kifejezetten segítséget kérni ment Szocsiba, miután
tudomására jutott az ellene készülő akció. Ami pedig az orosz földgáz számára
létesítendő tározót illeti, ez az egyik hathatós segítség a magyar kormányfőnek.
„Gyurcsány majd elboldogul – élcelődik a Putyin-ellenes Verszija –, de ha mégse,
majd segítünk neki. Isten ments, nem tankokkal! Földgázzal!”
Megfigyelők szerint a budapesti események szoros összefüggésben vannak az
Európai Unióban kibontakozó válsággal. Úgy vélik, hogy az EU-integráció a
várttal ellentétben bonyolult, nehezen megoldható feladat elé állítja a volt
szocialista tábor országait. Több helyen idézett mondás szerint az „EU-nak nem
kell a magyar paradicsom”, ezért a magyar mezőgazdaság és feldolgozóipar
kénytelen újra Oroszországban piacot keresni, ugyanakkor az orosz kommentárok
szerint egy esetleges jobboldali kormányváltás megállítaná ezt a folyamatot.
Ugyanezek a hangok emlékeztetnek, hogy „noha a Kremlnek aggódva kell figyelnie a
budapesti eseményeket, a létrejött megállapodásokat aligha rúgná fel egy új,
jobboldali kormányzat – azzal ugyanis saját érdekeit csorbítaná”.
Az orosz ellenzék arra figyelmezteti a Kremlt, hogy a budapesti események ékes
példái annak, mit eredményez a kormányzati hazudozás. Szergej Ivanenko, a
Jabloko párt helyettes vezetője szerint a Budapesten történtek az ukrán
narancsos forradalom analógiája, amikor „az emberek nem bocsátják meg a
hazugságot”.
Szeptember 19-ig az orosz médiában szinte sértően kevés szó esett
Magyarországról. A helyzet most radikálisan megváltozott. Az önkormányzati
választásokról és az 56-os jubileumról várhatóan jóval többet fognak
tudósítani, mint eddig. Noha a magyar válságról szóló anyagokban mind gyakrabban
esik szó 56-ról, és megemlítik a tüntetők önkényes párhuzamvonását az ötven
évvel ezelőtti forradalmárokkal, az orosz újságírók józan többsége megtagadja
tőlük a „forradalmár” jelzőt.
2006. 09. 29. (X/39)
