hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Háborúellenes közhangulat

2006. 08. 23.
November hetedikén időközi választások lesznek az Egyesült Államokban. A két nagy párt politikusai már aktívan készülnek a megmérettetésre. A tét nem is olyan kicsi – most dől el, hogy melyik párt kerül túlsúlyba a Kongresszusban.



Dick Cheney

A csütörtökön nyilvánosságra került londoni terrorakció-kísérlet fényében
érdekes azonban az amerikai közhangulatot megvizsgálni. Bush elnök
újraválasztását a terror elleni háborúnak köszönheti és annak, hogy az
amerikaiak 2004-ben támogatták a terroristákkal szembeni kemény fellépést
Irakban és Afganisztánban. Most azonban úgy tűnik, az amerikaiak fáradtak az
állandó harctól, a három év alatt elesett 2600 katonától és attól a 320 milliárd
dollártól, amelyet a terrorellenes harcra költött az ország. Jelen pillanatban
az amerikai közvélemény 46 százaléka választaná a demokratákat és 38 a
republikánusokat.

A kongresszusi választások kapcsán Connecticutban a jelöltségért induló Joseph
Lieberman szenátor vereségében is – akit egy háborúellenes demokrata jelölt, Ned
Lamont győzött le – a háborúval szembeni elégedetlenség játszotta a főszerepet
Dick Cheney alelnök szerint. Az alelnök elmondta, hogy az esélyesnek tartott
szenátor, aki demokrata létére jelentősen támogatta Bush terrorellenes
politikáját, a közhangulat miatt veszített, és ez a vereség „felbátoríthatja az
al-Kaidához hasonlókat, akik meg akarják törni az amerikaiak kedvét és szándékát
a terrorizmusellenes küzdelemben”.



Joseph Lieberman

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!